A legutóbbi bejegyzésemben elmeséltem, hogy novemberben megfordult velem a világ. Megtaláltam az utam- és most tényleg, nem úgy, mint ahogyan eddig, amikor szárnyat próbálgattam-, rájöttem, hogy hatalmas lehetőségeim vannak copywriterként érvényesülni ebben az új digitális világban. Azóta több megbízás is rám talált, pedig még se weboldalam, se kész portfólióm nincsen. 

Ez a folyamat persze mindannyiunkra kihat, folyamatosan tanuljuk az új élethelyzettel járó változásokat. 

Pablo már lassan négy éves nagyfiú. Megnyúlt, hirtelen vékony lábai és keskeny csípője lett, eltűntek a párnácskák az arcáról, hosszú nyakú, állandóan dumáló kis pasi vált belőle. Ez a korszak is csodálatos, és mennyivel könnyebb, te jó ég! ...

Több, mint nyolc hónappal ezelőtt elbúcsúztam az online világtól. Letöröltem az Instagram és Facebook appot a telefonomról (sőt, Instán az egész profilomat) és heteken keresztül teljesen kizártam a külvilágot. Nem voltam megzuhanva, nem volt magánéleti válság a háttérben, egyszerűen csak elegem volt az állandó jelenléttől, és szerettem volna befelé figyelni. 

Az idei év olyat hozott az életünkbe, amire senki sem volt felkészülve. Nem nagyon maradt más választási lehetőségünk, mint gyorsan akklimatizálódni és a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Nem kerestem konkrét opciókat, csak sodródtam az árral és élveztem, hogy a kisfiammal lehetek egészségben, boldogságban, nyugalomban. 

Rengeteget tanultunk 2020-ban. Mikel is. ...

Karantén, nemtudomhanyadik nap. Már nem számolom. Nem azért, mert bele vagyok betegedve, hanem egyszerűen csak semmi értelme. Nem mindegy, hány napja nem élhetjük a normális életünket? Nem mindegy, mennyi ideje vagyunk bezárva? Nem tudjuk pontosan, hogy mikor lesz vége.

De vége lesz.

És hogy mitől vagyok olyan biztos benne? Mert a mai öt perces kutyasétáltatás közben megvilágosodtam: két és fél évig az tartotta bennem a lelket, hogy egyszer úgyis újra aludni fogok. Hogy egyszer végetér a szenvedés, a módszeres kínzás. Hogy egyszer eltűnnek a fekete karikák a szemem alól, megszűnik a tompa fejfájás, elillan a fülzúgás, és nem fogok random szédülgetni. És tudjátok mit? Túl vagyunk rajta. Szinte észrevétlenül. De "hála" ennek a ...

Közel 5000-en olvasták el néhány óra alatt az tegnap esti helyzetjelentésemet. Mivel ekkora az érdeklődés, nagy a felelősség is rajtam, és az első, tulajdonképpen még sokkban írt bejegyzésem után kötelességemnek érzem, hogy tudósítsak a jelenlegi, valódi helyzetről.

Nincs pánik. Ettől függetlenül viszont nem tudom azt mondani, hogy mindenki teljesen nyugodt.

Nem tudom könnyű szívvel azt javasolni, hogy nyugodtan induljatok neki a már lefoglalt dél-spanyolországi nyaralásaitoknak , hiszen az Olaszországban ragadtak most nagyon nagy bajban vannak: az Utazómajom utazási portálon jönnek a frissebbnél frissebb bejelentkezések, melyek szerint a Konzulátus nem segít a hazajutásban, viszont Szicíliáról például már minden fapados ...

Egészen máig én is azok csoportjába tartoztam, akik szerint túl van tolva az egész koronavírus- hisztéria. Soha nem vitattam, hogy ez egy komoly betegség, és nem gondolom, hogy az, hogy leginkább idősek halnak bele, elhanyagolhatóvá teszi. Lehet, hogy mi, harmincnéhány évesek és a két és fél éves fiunk nem tartozunk a veszélyeztetett kategóriába, de vannak idős hozzátartozóink, és úgy általában: egy nyolcvanéves élete ugyanolyan fontos, mint egy húszévese, nem?

Nem emiatt voltam tehát ilyen "felelőtlenül" (?) komolytalan. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy túlzás a nagybevásárlás, túlzás szájmaszkért százezer forintot kiadni (ismerek olyat, aki vett). Nem mentem spájzot feltölteni, hiszen egyrészt fogalmam sincsen, hogyan kell ...

A blog az én naplóm, és bár sokkal kevesebbszer írok bele, mint amennyiszer igazán szeretnék, de jó az a biztonságos tudat, hogy évek múlva, ha majd egyszer visszaolvasom, meleg szívvel emlékezhetek azokra a dolgokra, amiket érdemesnek és/vagy fontosnak tartottam lejegyezni ide. Szeretem visszaolvasni a saját írásaimat, mert segítenek, hogy ne felejtsek. Hogy emlékezzek az anyává válás nehéz hónapjaira, a bizonytalanságokra, az útkeresésekre. Hogy megerősítsenek abban, hogy igenis jól csinálom.

Kettő éve ilyenkor még csak 7 hónapja voltam anya, dúlt a háború a spanyol sógornőm és köztem. Vagyis részemről nem volt háború, mert egész egyszerűen elzárkóztam attól, hogy bármilyen formában részt vegyen az életünkben, hiszen ...

Olyan sokminden kavarog bennem így, a sohavégetnemérő spanyol karácsony után. Már eltelt egy hét, de még mindig emésztem ezt a közel egy hónapos időszakot, pedig összességében sokkal jobban sikerült, mint azt vártam.  Viszont annyi kérdés merült fel bennem idén, hogy nem tudom, megtalálom-e rájuk a választ valaha.

Igyekszem olyan gyermekkort biztosítani a kisfiamnak, amire egyszer majd meleg szívvel gondolhat vissza. Az otthon illataira, anya konyhájának ízeire, az ágyacskája puhaságára, az összebújós olvasásokra apával, a nagy kacagásokra, a sétákra, a kirándulásokra, a szeretetre és az összetartozásra. És természetesen az ünnepekre: a családi körben megült születésnapokra, a  iskolai rendezvényekre és az elmaradhatatlan ...

Sokadik nekifutásra írom ezt a bejegyzést. Nem találtam a hangomat, nem tudtam, mit meséljek el, vagy hogy elmeséljem-e egyáltalán... Aztán kaptam egy levelet egy nagyon régi ismerősömtől, amin először megdöbbentem, majd felháborodtam, végül pedig lenyugodva beláttam: a blogommal vállaltam, hogy beengedem a külvilágot az életembe. Így hát elmesélem ezt a nehéz szakaszt is belőle, mert talán segít. Nem magamutogatásból, habár ennél személyesebb írásom talán soha nem lesz. Hanem azért, amiért eddig is írogattam az anyaság témakörében: talán valahol, valakinek segíteni fog. Talán magára ismer, talán erőt ad neki, vagy talán éppen ennek hatására dönt úgy, hogy márpedig ő ebből nem kér (azért őszintén szólva remélem, ilyen nem ...

Mindjárt Karácsony! 

Hektikus viszonyom van nekem ezzel a csodálatos ünneppel: hol utáltam, hol imádtam eddigi életem során. Mióta Pablo velünk van, azóta izgalommal várom, de vannak részei, amiket legszívesebben átugranék. Bárcsak lehetne...

Az egyik ilyen az Mikel munkabeosztása: kereskedelmben dolgozik, az év legforgalmasabb időszaka a Black Friday és a Három Királyok közötti másfél hónap. Nálunk, Spanyolországban december 26-án nem ér véget a karácsony, akkor kezdődik csak az igazi őrület- az ajándékot a legtöbb családban Gáspár, Menyhért és Boldizsár hozza január 5-én éjjel. Véget-nem-érő-karácsony, higgyétek el, a jóból is megárthat a sok. A spanyol családunkkal alapvetően jó a viszonyunk (bár én vagyok a bolond ...

Hűséges olvasóim már tudják, hogy anyaként az abszolút és teljes példamutatásban hiszek. Meg vagyok győződve róla, hogy nem elég, ha csak szavakkal fejezzük ki az elvárt dolgokat a gyerekeinknek. Ha mi szülőként épp az ellenkezőjét csináljuk, az égvilágon semmi értelme nincsen annak, amit mondunk. Ez az állítás mindenre igaz, a helyes táplálkozástól a képernyőzésen keresztül az emberi kapcsolatainkig minden- minden minta a gyermekeinknek. Ha mi állandóan telefont nyomkodunk, hogyan várjuk el tőlük, hogy ne érdekelje őket? Ha mi nem eszünk gyümölcsöt, ők hogyan fogják azt alapvető élelmiszerként kezelni és fogyasztani? A sor végtelen, nem is folytatom. Azt hiszem, ez a szülőség egyik alapköve. Amivel sajnos sokan egyáltalán ...