Több, mint nyolc hónappal ezelőtt elbúcsúztam az online világtól. Letöröltem az Instagram és Facebook appot a telefonomról (sőt, Instán az egész profilomat) és heteken keresztül teljesen kizártam a külvilágot. Nem voltam megzuhanva, nem volt magánéleti válság a háttérben, egyszerűen csak elegem volt az állandó jelenléttől, és szerettem volna befelé figyelni. 

Az idei év olyat hozott az életünkbe, amire senki sem volt felkészülve. Nem nagyon maradt más választási lehetőségünk, mint gyorsan akklimatizálódni és a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. Nem kerestem konkrét opciókat, csak sodródtam az árral és élveztem, hogy a kisfiammal lehetek egészségben, boldogságban, nyugalomban. 

Rengeteget tanultunk 2020-ban. Mikel is. Pablo is. És én is.

Pablo egy 3,5 éves nagyfiú, akinek be nem áll a szája. Oviba jár, minden gondolata a dínók körül forog, és olyan személyisége kezd kibontakozni, amire napról napra büszkébb vagyok: magabiztos, tündéri kis pasi, aki elvarázsolja az egész kerületet. A hentes a haverja, a zöldséges lány a tenyeréből eszik, a kenyeres is odáig meg vissza van érte. Beszél és beszél és beszél. Az oviról, a barátairól, a mesékről, amiket olvasunk és nézünk, és amit a legjobban imádok: a fantáziavilágról, ami abban a kis konok fejében él. Imádom, ahogy szövi a történeteit, ahogy kérdez és kérdez, újra és újra, ötvenhatszor ugyanazt. A fürdetést már rendszeresen zombi üzemmódban csinálom, mert annyira lefáraszt az állandó dumálás. Ugyanakkor olyan boldog és kiegyensúlyozott vagyok, mint talán még soha. Az élet mindig is csodaszép volt vele, de mostmár könnyű is lett: mennyivel jobb, hogy el tudja mondani, ha valami baj van, hogy megérti, amit mondunk neki. Végre hatalmasakat alszik, sőt, képzeljétek, reggelente ébresztenem kell!:)

Mikel januárban kezdett egy Social Media Marketing mesterképzést azért, hogy felmérje az online lehetőségeiket a céggel. Már az első óráról lelkesen jött haza, és idővel feltűnt, hogy az eddigi képregényes youtube videók helyett egyre többször szól marketinges anyag a telefonján. Csillogott a szeme, olvasott, tanult, informálódott. Vagyis helyesbítek, jelen időben is érvényes az utolsó mondat: a lendülete nemhogy nem fogy a hónapok múlásával, hanem egyre csak sokszorozódik. A boltjuk eladása idén rekordokat dönt, amiben hatalmas szerepe van: olyan ügyesen kezdte el kezelni az online felületeit, hogy nagyon beindult az eladás a weboldalukon. Tele van kreatívabbnál kreatívabb ötletekkel, a korábbi munka utáni fáradtsága tovatűnt. 

A lelkesedése pedig akkora hatással volt rám, hogy villámcsapásként jött a felismerés: szövegírói vállalkozást kell indítanom. 

A blogom neve nem véletlenül justmom. Amikor elindítottam, még nyakig benne voltam az anyaságban: minden Pablo körül forgott. Nem vágytam el itthonról, nem érdekelt más téma, egyszerűen csak élvezni akartam azt a kiváltságot, hogy itthon lehetek a kisfiunkkal. Teljessé tett a meleg családi otthon fenntartása, a főzés, a tiszta ruhák, a boldog, kiegyensúlyozott kisemberke, aki annyira nagyon rám volt csimpaszkodva éveken keresztül. Büszkén hirdettem, hogy igenis lehet valaki csak anya. Csodálatos "hivatás", fantasztikus- és sokszor nagyon nehéz- kihívás. 

Nem kerestem a változást, a váltást. Szinte észrevétlenül jelent meg az életemben, szépen, lassan, lépésről lépésre. Eleinte nem is vettem észre, hogy valami nagyon nagy dolog előtt állok, hiszen nem tudatosan kerestem a kitörést a háztartásbeli anya munkakörből.

Mi történt hát mégis?

Pablo nagyságrendekkel önállóbb. Szintet léptünk. Továbbra is egy extrémen bújós kis szeretetgombóc, aki csak velem hajlandó aludni (épp ma reggel mondta, hogy ő bizony soha nem fog nélkülem). Ölel, puszil, naponta többször elmondja, hogy mennyire szeret és hogy én vagyok a legjobb anyuka a világon. Ugyanakkor kacagva rohan az oviba a barátaival és huncutkodik az unokatesóival, amikor nem vagyok vele. Megértünk rá, hogy ne legyünk annyira összenőve. Ő is és én is. Könnyen elengedem, mert már nem a babát látom benne. Igazi önálló, stramm (kis)nagyfiú ő. Aki anya nélkül is tökéletesen elboldogul. 

Kilenctől egyig van oviban. Még nem áll készen az egész napos bulira, mert itt nincs kötelező alvás a menzaebéd után, neki pedig még bőven szüksége van a sziesztára. Eddig mereven elutasítottam annak még a gondolatát is, hogy ne hozzam el a délelőtti tanítás után, és úgy gondoltam, ez évekig a napirendünk lesz. Most viszont úgy érzem, hogy szeptembertől -természetesen ha ő is szeretné és a délutáni alvása változik- készen állok arra, hogy napközis legyen. Amivel rengeteg időm szabadul fel.

A másik kulcs az elengedés mellett az, hogy végre alszok. Úgy érzem, újjászülettem. Nemcsak a szemem körül látszik, hogy végre pihenhetek, hanem visszatért a kreativitásom is. Megsokszorozva, felturbózva, nyugtalan izgatottsággal körítve: írni akarok, dolgozni, ügyfelekkel tárgyalni, weblapot csinálni, könyvelővel tanakodni, mégjobban megismerni saját magam- és a határaim. Forr a vérem, minden szabad percemben tanulok, informálódok, agyalok a feladatokon és a lehetőségeken. 

Rengeteg munka vár rám, és valószínűleg lesznek kiborulós időszakaim is. Ám úgy érzem, hogy ennek van most itt az ideje. Szépen lassan sodródok az élettel, nem görcsölök, nem kapokodok. Egyszerűen csak hallgatok a megérzéseimre, és hagyom, hogy kiteljesedjek valamiben, amire soha nem gondoltam úgy, mint életem hivatására. Lassan tényleg el kell hinnem, hogy jó vagyok benne: egy hete megérkezett a két első igazi megbízásom is- anélkül, hogy mentem volna érte. Jelnek veszem, és boldogan állok a kihívás előtt.

2021-ben elindul az Evi Hernaez Copywriting. A justmom blogon innentől kezdve arról olvashattok, hogy milyen vállalkozást alapítani külföldről, kicsi gyerek mellett, segítség nélkül. Lesz egy másik, szakmai blogom is, meg szakmai profilom. 

Köszönöm, hogy az új utamon is velem tartatok. Olyan Évisen szórakoztató és őszinte leszek, ahogyan eddig is:)

(Ez az egyik nyers kép, ami a weboldalamhoz készült.)

-Not-JustMom Évi