Hűséges olvasóim már tudják, hogy anyaként az abszolút és teljes példamutatásban hiszek. Meg vagyok győződve róla, hogy nem elég, ha csak szavakkal fejezzük ki az elvárt dolgokat a gyerekeinknek. Ha mi szülőként épp az ellenkezőjét csináljuk, az égvilágon semmi értelme nincsen annak, amit mondunk. Ez az állítás mindenre igaz, a helyes táplálkozástól a képernyőzésen keresztül az emberi kapcsolatainkig minden- minden minta a gyermekeinknek. Ha mi állandóan telefont nyomkodunk, hogyan várjuk el tőlük, hogy ne érdekelje őket? Ha mi nem eszünk gyümölcsöt, ők hogyan fogják azt alapvető élelmiszerként kezelni és fogyasztani? A sor végtelen, nem is folytatom. Azt hiszem, ez a szülőség egyik alapköve. Amivel sajnos sokan egyáltalán nincsenek tisztában (de erről majd egy másik cikkben írok). 

Másik vesszőparipám pedig az az állítás, miszerint "A tudás hatalom". Nem könyvből nevelem a fiamat, de rengeteget olvasok, kutatok azért, hogy megfelelő, korszerű információkat alapul véve döntsek minden kérdésben. Sorolhatnám a példákat, de csak kettőt emelek ki: 

1. A szoptatás azért sikerült, mert a gyakorlott és tájékozott barátnőm elküldte nekem a Szoptatás női művészete című kiadványt, utána pedig olyan szakmailag bizonyított és alátámasztott cikkeket nyomott a kezembe, amiknek egyszerűen nem lehetett nem hinni. 

2.Meggyőződésem, hogy a fiam azért ilyen jó evő kiskrapek, mert a BLW hozzátáplálási módot választottam, és szinte szakértővé műveltem magam a témában. 

És hogy hogyan jön ez a hosszú bevezetés a címben feltett kérdéshez?

Hát úgy, hogy bár abszolút szükségtelennek látszik egy kétéves gyereket fogorvoshoz vinni, mégis megtettem, két okból: az egyik a példamutatás. Azt akarom, hogy Pablo komolyan vegye az orvosi kontrollvizsgálatokat, hogy ne csak legyintsen rájuk felnőttként, hogy ne csak akkor kérjen segítséget, amikor már nagy a baj: évente fogorvos, vérkép, tüdőszűrés, ajánlott védőoltások (természetesen gyerekként az összeset megkapja). Semmibe nem telik elmenni évente egyszer, mégis hatalmas jelentőséggel bír ez az alapvető szokás. Nekem például az éves fogorvosi vizsgálat sajnos egyáltalán nem volt egyértelmű egészen négy évvel ezelőttig, amikoris már tényleg nem halogathattam tovább. Azóta két implantátum boldog (és sokkal vékonyabb pénztárcájú) tulajdonosa vagyok, amiket megspórolhattam volna, ha időben megyek el szakemberhez.

A másik ok pedig az, hogy a legújabb szakmai ajánlások alapján már az első fogacskák megjelenésétől kezdve rendszeresen kell fogat mosni és fogorvoshoz járni. Számtalan tudományosan alátámasztott cikk látott napvilágot az utóbbi években, melyek bemutatják a korai intézkedések fontosságát. 

A mosoly számomra nagyon fontos. A mosoly a lélek tükre- tartja a mondás, és milyen igaz! A szép mosoly pedig lehetetlen szép fogak nélkül. Sokan legyintenek rá, hogy ugyanmár, genetika az egész, de ez hatalmas tévedés- bizonyított tény, hogy a fekete gyerekfogak egyáltalán nem csak az öröklött tényezőkön múlnak, sőt! Az állandó cukros gyümölcslevek fogyasztása, a túlzott csoki-és sütievés, a nem megfelelő szájhigiénia sokkal nagyobb ludas, mint a genetika. Igenis mosni kell már az első fogacskákat is, és nem, nem elég, ha a gyerek kezébe adjuk a fogkefét- 8 éves korig ajánlott a szülőknek átsikálni a kicsik fogsorát minden reggel és este. 

A legújabb kutatások szerint fluortartalmú fogkrémet kell használni és nem kell megvárni, amíg a kicsi megtanul köpni. Én ebben hiszek, bár már többen nekem estek, hogy a fluorral megmérgezem a fiamat. Nem tudom, nekem a mai vezető gyerekfogorvosok szava többet ér, mint azké, akik 30 éve diplomáztak és azóta nem voltak egyetlen továbbképzésen sem. 

Egy héttel ezelőttig Pabloval fürödtem. Hogy miért? Mert egyrészt imádom, másrészt víz- és időtakarékos mószer a tisztálkodásra, harmadrészt pedig azért, mert így le tudtam fogni, hogy megmossam a fogait. Merthogy közel másfél éven keresztül tiltakozott hol erősebben, hol gyengébben. Volt, hogy végigvisította, volt, hogy síkideg voltam a végére, volt, hogy a fenébe kívántam az egészet, de nem, nem engedtem belőle. Kegyetlennek tűnhet lefogni szerencsétlen gyereket, de másképp nem működött. Hiába mostuk az apjával a fogunkat előtte, hiába tudja már Mikel is a Kicsi Gesztenye Klub Fogmosó dalát magyarul(!), hiába ígértem fűt-fát. És igen, mivel ennyire mindennapos harc volt, csak este mostam neki, pedig reggel is kellett volna. Egy hete viszont mint akit kicseréltek: egyszercsak simán tátott szájjal kivárta, hogy megmossam az időközben összes kibújt fogát! Mindet! A hátsókat is! És nem sírt, nem tiltakozott, nem jött a szokásos szájzár. Még mindig nem tértem magamhoz! Ezt meglovagolván pedig időpontot kértem egy gyerekfogorvoshoz. 

Szerdán voltunk, és még mindig a hatása alatt vagyok. Azért is akartam ilyen hamar vinni, hogy ne rossz emléke fűződjön hozzá. Nem tudom, sikerült-e elérni, mert bár a dokinéni és az asszisztens is elképesztően aranyos volt, az én stramm kiskölköm mégsem akart feloldódni. Kétségbeesett arcocskával bújt hozzám, zavarba jött, nyúlkált a pólómba, pedig már régóta csak és kizárólag itthon kér szopizni, elalvás előtt. Próbált menekülni, mondta, hogy Anya, ki, ki, én meg csak öleltem és égett a fejem. Egészen kettő másodpercig, amikoris a doktornő mondta, hogy nyugodjak meg, hozzá vannak szokva, nincs semmi baj, kivárják. Lufit fújtak neki, énekeltek(!), rajzoltak, képeket mutattak, beleültettek engem a székbe, épp csak fejen nem álltak, fantasztikus volt látni azt a profizmust, elhivatottságot és türelmet! Meghatódtam tőle, komolyan mondom. Huszonöt percig ment a show, amikoris Pablo végre hajlandó volt kinyitni a száját, és végre meg tudták nézni a fogacskáit. Persze nem olyan vizsgálat volt, mint amilyet a felnőtteken végeznek: mégcsak bele sem nyúltak a szájába. 

De ez elég volt ahhoz, hogy a doktornő lássa a harapását, a fogak felszínét, megszámolja őket, és megdicsérje, hogy milyen ügyes fiú volt. Pablo szereti, ha dicsérik, Mikellel rendszeresen ujjongunk, ha valamit megcsinál a kérésünkre. Olyan édes tud lenni, amikor látszik, hogy büszke magára:) Tegnap is ez volt a doktornő szavai után, megzabáltuk a félszeg kis mosolyával.

És én is nagyon büszke voltam, mert a doktornő kijelentette: ennek a fiúnak bizony nincsen cumija, és a cumisüveget se nagyon ismeri. Pont. Nem kérdés volt, hanem kijelentés. Azt mondta, hogy látszik a harapásán és az állkapcsán, hogy szopizott. Itt kijavítottam, mondtam, hogy szopizik még mindig. Kérdezte, hogy hogy eszik Pablo, mondtam, hogy mindent, mint a nagyok, szépen rágva, direkt szoktuk gyakorolni, van, hogy keményebb héjú kenyérből csinálok neki szendvicset uzsira vagy vacsira, és azt játszuk, hogy az arca jobb majd bal oldalára teszem az ujjam, és ott kell rágnia a falatot. Jó kis gyakorlat, pofonegyszerű, és nagyon hasznos, egy fogorvosos videóban láttam. A dokinéni gratulált, azt mondta, hogy a két lehető legjobb dolgot csináltam: szoptattam és darabosan tápláltunk hozzá. Ez az alapja a helyes állkapocs-fejlődésnek. A szopómozgás és a rágás. 

Mivel mindent rendben talált, és látta, hogy elég tájékozott vagyok, így egy év múlva kell mennünk újra, majd ha elkezdenek kipotyogni a tejfogacskák, akkor félévente, hogy ellenőrizze, jól helyezkednek-e a csontfogak. 

Csudijó kis élmény volt még akkor is, ha Pablo nem nagyon akart együttműködni. Ismét megerősítést kaptam abban, hogy jó úton haladunk, hogy igenis megéri a sok olvasás és több helyről tájékozódás, az pedig csak hab a tortán, hogy mostmár nyugodt lehetek, orvos igazolta, hogy minden rendben a fiam fogaival. 

Ti szoktátok fogorvoshoz vinni a kicsiket? Tudtátok, hogy a tejfog lyukassága továbbterjedhet a maradó fogakra? Érdemes nem félvállról venni a fogacskák töméseit:).

Köszönöm, hogy elolvastatok!

JustMom Évi