Mint már a múlt heti sulis cikkemben beharangoztam, tegnap voltunk nyílt napon abban az iskolában, ahová Pablot szeretnénk beíratni.
IMÁDOM!!! Imádom imádom imádom! Be KELL kerülnünk, úgyhogy az összes ujjatokat tegyétek keresztbe értünk március 21-ig. Vagy szidjatok, bár addig csuklani nem lenne olyan jó. De annyira beleszerelmesedtem ebbe az intézménybe, hogy most konkrétan a lelkem eladnám az ördögnek azért, hogy a végleges listán legyünk.

A színházteremben tartották a tájékoztatót, elég sokan voltunk. Sokan gyerkőccel jöttek, cukik voltak, ahogy a kis Pablo korabeliek ott rohangáltak fel-alá. Ha nem lenne egy ekkora gyerekem, biztos pofákat vágtam volna, de így csak nevettem, külön varázst adott az egésznek a gyerekkacagás.

Az igazgató kezdte az iskola bemutatását. Határozottan, jól érthetően beszélt, ami nekem nagyon fontos. Szerintem egy ilyen fontos intézménynek  igenis legyen használható "arca". Ha egy ilyen kis félős kisegér állt volna ki, biztosan nem tudta volna átadni a lelkesedését. Amivel tele volt! Olyan büszke az iskolájára, hogy öröm volt hallgatni!
Számtalan fantasztikusan pozitív dolgot mondott el, felírtam mindet, de nem untatlak benneteket, a teljesség igénye nélkül csak azokat sorolom fel, ami engem a legjobban megfogott:

1. A Kagan- módszer a szentírás náluk, a kooperatív tanulásszervezés úttörői Baszkföldön, sőt, az iskola maga pedagógus továbbképző központ, ők oktatják a többi iskolát. Vagyis nemcsak szavak, hanem igenis használják, évek óta, és működik.
Amiért nekem nagyon szimpatikus ez a módszer, az az, hogy a tanulók önálló ismeretszerzését helyezik a középpontba, vagyis nem kiáll a tanár, és ledarálja az anyagot, majd pedig dolgozat vagy felelés formájában kikérdezi és értékeli, hanem a gyerekek együtt dolgoznak a projekteken, ami által sokkal hatékonyabban tanulnak. Tanár vagyok, tudom, hogy mennyivel jobban megmarad így a tudás a fejecskékben. És mennyivel motiváltabbak így a diákok!

2. Hét speciális szükségletű gyerekekre szakosodott tanáruk vagy, plusz 12 gyógypedagódus!!! Gondoljatok bele: ha bármi gond van, nem nekem kell ide-oda rohangálni és szakembert keresni, hanem ott vannak. Sőt, ők felismerik a bajt, és monitorozzák a gyerekeket. Mire gondolok? Például logopédus, korai fejlesztő, pszichológus, mindenki kéznél van, és lelkiismeretesen figyelik a gyerekeket. Ez szerintem fantasztikus.

3. Euszkéra-spanyol-angol szentháromság, 33%-ban van jelen mindegyik nyelv. 14éves korukra egy euszkérából és angolból egy erős középfokú szinten lehetnek a diákok, érettségizni pedig már felsőfokú szinttel mennek 4évvel később.

4. Projektekben dolgoznak. Nem úgy, hogy irodalomból az ókori görög drámákat tanulják, történelemből pedig az első világháborút (Erősen túlzok,jó? Azért az én sulimban sem ez volt, de óriási eltolódások voltak,pedig mennyivel könnyebb lett volna rendszerben látni a dolgokat. Erre már az egyetemen jöttem rá.).

5. Ami hihetetlenül rabul ejtett, az az,hogy a felsőbb éves diákok rendszeresen 'órákat tartanak'  a kisebbeknek. Hogy hogy kell ezt elképzelni? Például az 5évesek egy délelőttöt a 3évesekkel töltenek, és megtanítják őket a gyümölcsökre. Megmutatják nekik, megkóstoltatják őket. Ezen azóta is majdnem elsírom magam. Bocsika, tudom, hogy hülyén hangzik, hogy ennyire elérzékenyültem egy ilyen apróságon, de gondoljatok bele, mennyi mindent tanulnak 'tanítva'. Annyira más ez a hozzáállás, annyira nemcsak a száraz tananyagról szól!

6. Külön protokolljuk van a bullyingra. Finnországban voltak megtanulni, és nagyon komolyan veszik. Tudom, hogy ebben az intézményben biztonságban lesz a gyermekem. Nem tudom mindentől megvédeni, de engem megnyugtat a tudat, hogy olyan szakemberekkel lesz körülvéve, aki nem legyintenek rá a gyerekek közötti problémákra, hanem igenis tudják és kötelességüknek érzik kezelni azokat.


Sorolhatnám még, de akkor nagyon hosszú bejegyzés lenne. Mondom inkább tovább.
Az igazgató után az előkészítőért és az oviért (ami igazából iskola, de így írom, hogy értsétek) felelős vezető vette át a szót. Egy hihetetlen nyugodtságot és profizmus sugárzó, mosolygós hölgy, akiről süt, hogy imádja a munkáját.
Ő már konkrétan arról beszélt, ami ugye  a résztvevőket a legjobban érdekelte: a pici babukáinkra fognak vigyázni, rájuk bízzuk azokat, akik a legfontosabbak nekünk, és igenis tudni akarjuk, hogy hogyan állnak hozzájuk, hogyan telik egy napjuk.
Itt is minden szükséges információt megkaptunk, becsülettel felkészült a tájékoztatóra. Mutatott sok képet is, így biztosak lehetünk benne, hogy nem kamuzik, tényleg ennyi mindent csinálnak, és valóban úgy, ahogyan elmesélte. (Meg persze én már beszélgettem oda járó gyerekek szüleivel, tudom, hogy ez a gyakorlatban is így működik).
Az ő prezentációja után oedig a legjobb rész következett: körbevittek bennünket az "ovi" termein. Minden nevelőnő és dadus ott volt, ketten-hárman egy teremben, és bármelyiktől kérdezhettünk bármit a séta és nézelődés közben. Mivel nagy különbséget nem láttam a mostani bölcsi és az ottani infranstruktúra között, igazából csak  a fülem hegyeztem és hozzácsapódtam beszélgetésekhez. Ami a legjobban tetszett, az a pelus téma: nagyon lazán kezelik, napi egyszer van peluscsere (meg ha van kaka természetesen), és akkor,amikor leveszik róluk, ráültetik őket egy picit a miniwckre (hogy a tökömbe kell ezt helyesen leírni? Magyar szak...). Ha sikerül bele valami,nagyon örülnek neki,ha nem, vagy a pici nem akar ráülni, semmi baj nincsen. Azt mondta az egyik dadus mosolyogva, hogy nyugodjunk meg, azért vannak ott, hogy megtanítsák őket. Ez annyira jó! A három évesektől már elvárják, hogy ne legyen pelus, de ha baleset történik, akkor sincs probléma. Megnyugodtam, mert ebben is Pablo igényeit szeretném követni, nem fogom bilire 'tanítani'. Biztosan motiválni fogja, ha látja a kis barátait. Jaj már alig várom! Milyen kalandok várnak rá, hát összeszorul a szívem, ha belegondolok. Mármint jó értelemben. Olyan csodálatos, hogy nemsoká egy új korszak kezdődik. És annyira remélem, hogy ott kezdődhet, abban a fantasztikus iskolában.

Tavaly mindenki bekerült. 54 gyerek 3 csoportban. Nagyon biztatott az igazgató, hogy ne izguljunk, kevesebb gyerek van Vitoriaban, mint az előző években. Én ettől függetlenül nem merem biztosra venni, így most megyek a bölcsi mellett lévő állami iskolába is meghallgatni, hogy mit mondanak. Az lesz a B opció. Nagyon izgulok! Szorítsatooook!