Kilenc napot voltunk tavaszolni Észak- Portugáliában. Tegnap előtt értünk haza, már visszarázódtunk a hétköznapokba, és gyorsan frissibe' meg is írom az élménybeszámolót. Fantasztikusan sikerült, és csordultig van a szívem élményekkel, azt sem tudom, hol kezdjem. 

Porto Portugália második legnagyobb városa, a főváros Lisszabontól 300km-re északi irányban fekszik. A Duoro folyó itt torkollik az Atlanti- óceánba. Már a 4. századtól vannak emlékei, templomai, erődjei és várfala csak úgy sugározzák magukból a történelmet.  

Mi autóval mentünk, Vitoria és Porto között 670 km a távolság, két megállóval kb. 7 óra alatt értünk oda. Budapestről a Wizzairnek van közvetlen járata, és most olvastam, hogy a Ryanair is hamarosan heti kétszer indít gépet a portugál városba. 

Megmondom őszintén, nagyon féltem attól, hogy Pablo hogyan fogja bírni az utat, de az én pici fiam egy tündér volt: hajnal 5-kor indultunk, gyorsan el is aludt, fél 8-kor felébredt, akkor meg is álltunk pihenni. Utána rajzoltunk, énekeltünk, ettünk, nézelődtünk az úton, egy mukkja nem volt, újabb két óra után megint megálltunk még a határ előtt tankolni, mert Spanyolországban olcsóbb a benzin. Ott is jól kiszaladgálta magát, és amint beültünk az autóba, elaludt, és közvetlenül Portoban ébredt fel. Hihetetlen volt az egész, ennél csak a hazaút sikerült jobban, de azt majd a végén mesélem. 

Pabloval szállodába menni eszünk ágában sincsen, ő már este 8-9 körül elalszik, és még tévézni is esélytelen mellette. Ezért hát apartmant szoktunk bérelni, kettő szobával, mert így ha leteszem aludni, mi még tudunk vacsorázni, beszélgetni, filmet nézni, utána pedig én bebújok mellé, Mikel pedig a másik szobában nyugodtan pihenhet. Tudom, ez így furcsán hangzik, de már meséltem a kisfiam alvási szokásairól, a szükség úgy alakította, hogy nálunk ez a rendszer működik. Még pár év, és visszarendezzük sorainkat, addig meg élvezem, hogy hozzám bújva szuszog egész éjjel. 

Fantasztikus lakáskát találtam: tágas, szépen berendezett, mindennel felszerelt (még kiskád és wc- szűkítő is volt, pedig nem kértem külön), és ami nekem a legfontosabb: patyolattiszta volt. A booking.com-on szoktam foglalni, most sem csalódtam. 65 euro volt éjszakánként, nagyon jó áron sikerült kifogni (többször megkaptuk már kritikaként, hogy hónapokkal előre megszervezzük az utazásainkat, és ez milyen unalmas dolog. No, többek között ezért az árért is megéri már akár fél évvel hamarabb lefixálni legalább a helyszínt. Egyébként 90 euro/éjszaka az apartmanban, ha egy hónappal előtte foglaltam volna.)

Az utca sarkán van a metróállomás, négy megállót kell utazni, hogy a központba érjünk. 24 órás bérletet váltottunk, de van többnapos is, csak mi az időjárástól tettük függővé a napi programokat, nem volt fix nap a kirándulásokra. Két embernek a 24 órás korlátlan használatú bérlet, ami a buszokon és nosztalgiavillamosokon is használható, 8,90Euroba kerül, szerintem nagyon emberi ára van.  A mellettünk lévő metrómegállónál egy óriási, hétemeletes, vadiúj Corte Inglés van (bevásárlóközpont), ott tudtunk megvenni mindent, amire szükségünk volt. 

A szombat még a kipakolással, a környék felfedezésével telt, de vasárnap nekiindultunk a városnak, és a következő öt napban bejártuk, amennyire csak tudtuk.

Gyönyörű!!! Nagyon szerencsés vagyok, sok helyen járhattam már életemben, amikor csak tudunk, utazunk Mikellel, voltunk már több európai nagyvárosban is. Lisszabonban 4 éve töltöttünk el öt csodás napot, és azóta visszavágytunk Portugáliába. Porto a listánk elején volt, és mivel Pabloval nagyon hosszú utakat még nem merünk bevállalni, ideális célpont volt az idei Húsvétra. Nem csalódtunk, sőt! 

Portonak gyakorlatilag nincsen egy szintben lévő útja, minden lejtős, a macskaköves utcákon a babakocsival igencsak nem hiányzott az edzés, olyan izomlázzal jöttem haza, hogy ihajj. A történelmi városközpont az UNESCO által számontartott világörökség része, 2001-ben Európa kulturális fővárosa volt. Portót a hidak városának is nevezik, jelenleg 6 híd ível át a Tisza szélességű Duoro folyón. A leghíresebb közülük a Dom Luis I. híd, mutatom képeken: 
Mögöttünk látszik a híd, ezt a képet a Ribeirán csináltam, a folyóparti sétányon, Porto talán legnépszerűbb és legszebb részén.

Ezt a képet pedig a híd felső részének sarkából lőttem. Két szintes egyénként, a felső szinten megy át a metró, és gyalog is át lehet sétálni rajta. Nem tériszonyosoknak való, Mikel nem tudott rávenni, hogy megálljak egy fotó erejéig. A fiúknak tetszett, én meg gyorsan végigrobogtam rajta, hihi.

Minden városnézős utunkat azzal kezdünk, hogy felülünk a kisvonatra vagy a HopOnHoff buszra, és végigmegyünk az útvonalon. Így betájoljuk magunkat, fejben összerakjuk a látnivalók sorát, és utána sétálva szoktuk bejárni a városokat. Most is így történt, Pablo vigyorogva integette végig a 45 perces utat, ráadásul a mi vagonukba egy nagyon cuki nénikből álló portugál nyugdíjascsoport szállt fel, akik végigénekelték az utat, csodás hangulata volt! Pablo tapsolt, táncolt, majd megzabálták, nagyon szép élmény volt, ráadásul így kezdeni a tavaszolást adott egy plusz varázst neki. 

Az időjárás jelentés nem sok jót ígért, de végül baromi nagy szerencsénk volt: kettő nap esett csak, a többin vagy felhős, de kellemes idő volt, vagy szikrázó napsütés. Az esőnapokon plázáztunk, mert szakadó esőben egy kétévessel nem igazán lehet mást csinálni, illetve az egyik délelőtt elmentünk a World Of Discoveries múzeumba, ami nagy élmény volt: a portugál hajósok felfedezéseit mutatja be, és van egy része, amikor kishajóba ülve végig lehet menni a földrészeken. Láttunk elefántot, tigrist, tukánt, benszülötteket, japán cseresznyefákat, Pablo nagyon élvezte! Gyerekekkel tényleg nagyon komplex kis program, nem olcsó a belépő, de esőben megéri.

Sétálva mentünk végig a városon, minden napra jutott valami néznivaló. A Sé székesegyház, a Klerikusok tornya és a Klerikusok temploma, a Sao Bento vasútállomás, a Tőzsdepalota, mind-mind csodaszép, tipikus portugál csempével díszített épületek, és bár egy kétévessel nem tudtunk mindenhova bemenni, így is megnéztünk mindent, amit szerettünk volna. Vagyis nem, egyvalamit nem: a Lello könyvesboltba bér többször is megpróbáltuk, nem jutottunk be, óriási sor kígyózott előtte, amit egy kisgyerekkel kivárni nem izgalmas dolog. Fájó szívvel hát, de ráhagytuk, talán egyszer sikerül bejutnunk ebbe a különleges boltba, ami a Harry Potterrel vált igazán híressé. 

Pablo napirendjét igyekeztünk tartani: egy óra körül mindig visszamentünk a szállásra, ott ebédeltünk, és utána aludtunk egy nagyot. A kirándulós napokból tanulva azt mondom, lehettünk volna lazábbak ezzel kapcsolatban, de végülis jó volt így: délután újult erővel tudtunk újra visszatérni a látnivalókhoz, 15 perc alatt újra a városban voltunk, és újabb 2-3 órát tölthettünk sétával, felfedezéssel, hiszti nélkül, mert így kipihente magát ez a kis örökmozgó.

Persze egy pici gyerekkel már nem olyan a városnézés, mint előtte. Más szempontokat kell figyelembe venni, máshogy kell szervezni az útvonalat: a parkok és terek nem maradhattak ki, hiszen ott tudott csak igazán biztonságban futkorászni és galambokat és sirályokat hajkurászni. Neki szerintem ez volt a legnagyobb élmény az egész kilenc napban, sikongatva kiabált nekik, nagyon aranyos volt.

Felültünk az 22-es villamosra is, Porto egyik legrégebbi villamosvonala igazi, tipikus villamossal. 

Csütörtökön kimentünk Porto óceánparti részére és egy óriásit sétáltunk. Pabli is imádja a homokot és a hullámokat, mint én, jól kirohangáltuk magunkat. Metróval mentünk ki, kb. fél óra volt az út, és busszal jöttünk vissza, ami végig a folyótorkolat mellett haladt, csodás napsütésben. 

Pénteken kirándultunk egyet a 40 percnyi autóútra lévő Braga nevű városkába. Tudtam, hogy szép kis hely, de nem számítottam egy ilyen kis ékszerdobozra a hegyek között. Szájtáltva sétáltunk a rengeteg turista között, akik Húsvét alkalmából elárasztották a városkát, de nem számított: olyan hangulatos, olyan csodaszép ez a kis település, hogy minden sarkon valami szép épület vagy ezer színben pompázó kert jött velünk szembe. Sajnos az egyik legfontosabb látnivalóhoz nem jutottunk el, 4km-re a várostól fekszik a Bom Jesus De Monte templom a csodaszép lépcsősorával, de egyszerűen hiába vártuk, nem jött a busz, autóval meg nem mertünk nekiindulni, mert olvastuk, hogy nagyon kevés a parkoló. Egyszer talán visszamegyünk oda is, és akkor biztosan nem hagyjuk ki. Bragában véletlenül találtunk egy kicsi éttermet, amivel óriási szerencsénk volt, az utánunk érkezőknek már várnia kellett az asztalra. Végre megkóstolhattuk a tipikus portugál bacalaot, ami egy halfajta, krumplival, spenóttal, répával tálalták, szénen sütve. Isteni volt! Csudijó kis kirándulás volt, ha arra jártok, mindképp menjetek el!

Szombaton 22 fokos, szikrázó napsütéses időt jósoltak, tengerpartra mentünk hát: Costa Novára esett a választásunk, ami ismét egy telitalálat volt! A csíkosra festett, színes házikók elvarázsoltak, a hatalmas, fehér homokdűnék pedig olyan hangulatot adtak az óceánpartnak, hogy nem is akartunk hazajönni. Pablo kacagva rohant a homokban, beleszaladtunk a vízbe, annyira jó idő volt, hogy nem baj, hogy csurom vizes lett a nadrágunk. Mutatom a képeket, hiszen szavakkal leírni nem egyszerű feladat.

Tripadvisor ajánlás alapján választottunk éttermet, ahol életem legfinomabb arroz caldoso-ját ettük: ez egy paella-féle, de nagyon szaftos, szinte levesszerű, tengeri herkentyűkkel felturbózott csodaétel. Dudára ettük magunkat, Pablot a szomszédos asztaloktól lefényképezték, ahogy cuppogta a kagylókat meg a homárlábat. Annyira jól eszik ez a kisember, annyira büszke vagyok rá!

Az ebéd után sétáltunk, játszottunk, fantasztikusan kerek nap volt! Aznap éjjel Pablo átaludta az éjszakát, azt hiszem, sikerült lefárasztani. Oda kellene költöznünk, hihi. 

Vasárnap, az utolsó napon vitoriai barátaink, Edu és Lili (ő is magyar lány, mint én) is megérkeztek Portoba, ők ott kezdték a Portugál körútjukat. Délelőtt mi hárman, Mikel, Pablo és én hajókirándultunk a Duoro folyón (mindenképpen nézzétek meg a várost ebből a szemszögből is, a hat híd alatt átnavigálni nagy élmény), és mire kikötöttünk, a barátaink is odaértek a Ribeirába. Együtt ebédeltünk és sétáltunk, aztán pedig ők folytatták a városnézést, mi meg fájó szívvel elbúcsúztunk Portótól, és visszamentünk a szállásra összepakolni, mert hétfőn hajnal 5-kor elindultunk hazafelé.

Pablo a visszaúton csak egy órát aludt, de elképesztően cuki volt, nem nyávogott, nem türelmetlenkedett. Játszott, evett, énekelt mint az odaúton, a pihenőkön pedig rohangált, mint egy kiscsikó. Rájöttünk, hogy a nyaraláskor nem kell hajnalok hajnalán indulnunk, simán bírni fogja az utat, és így legalább nem kell magunkat szívatni a nagyon korán keléssel. 

Csodálatos kilenc nap volt, rengeteget tanultam, tanultunk Pabloról, de ezt majd egy másik bejegyzésben elmesélem. Porto egy fantasztikus város ( a híres portói bort sajnos a szoptatás miatt nem élvezhettem ki úgy, ahogyan megérdemelné, hihi), teli látnivalóval. Igen, rengeteg a turista, de nem zavaróan ám. A helyiek közvetlenek, segítőkészek, és mindig van egy mosolyuk Don Pablonak (ahogy a kis dilimet hívták). Az élet nem drága, 10 euróból olyat lehet enni, hogy csak na. 

Ha van lehetőségetek, menjetek el Portugáliába, eddig két részén voltam, mindkét helyre visszavágyom. Jövőre tervben van Faro és Albufeira, vagyis Dél-Portugália. Még nem biztos, de ha úgy alakul, örömmel megyünk újra szomszédolni.