Bár Spanyolországba sodort az élet, magyar vagyok. Büszke vagyok a hazámra, az anyanyelvemre, a magyar hagyományainkra. Még csak halvány vágy sem volt Pablo, de azt már tudtam, hogy az én gyermekem igenis fog magyarul beszélni, bárhol nőjön is fel. Már a terhességem előtt sokat olvastam a többnyelvű, internacionális családba születő gyerekekről, és melengette  a szívemet a tudat, hogy majd egyszer mi is ilyen különlegesek leszünk. Mikel természetesen mindenben támogatott már az első perctől kezdve (így legalább lesz mégegy tolmácsa, amikor Magyarországra megyünk, ha már neki gyakorlatilag lehetetlennek tűnik a magyar nyelv legyűrése:) )

Én három nyelven beszélek. Angolból felsőfokú nyelvvizsgám van, évek óta tanítom is, spanyolul pedig értelemszerűen szintén lassan anyanyelvi szinten beszélek. Amikor időm engedi, készülgetek a C2 vizsgára, ami a felsőfok felsőfoka, talán jövőre eljutok odáig, hogy beleférjen mind anyagilag, mind időben a vizsgán való részvétel. Nem olcsó mulatság, és el kell utazni érte minimum San Sebastianig, de megfogadtam, hogy megcsinálom, még ha szükségem nincs is rá igazán. De az az én személyes tisztelgésem a spanyol nyelv előtt, valahogy úgy érzem, ennyivel tartozok ennek a csodálatos országnak azért, hogy befogadott.

Mikel is jól beszél angolul, kapcsolatunk hajnalán egy évig kb. ezen a nyelven kommunikáltunk, és amikor Magyarországra megyünk, így tud beszélgetni a családommal és a barátaiammal.

Egyértelmű tehát, hogy nálunk nagy hangsúly van a nyelvtanuláson.

Ismeritek az OPOL módszert? One parent-one language, vagyis egy szülő egy nyelven beszél a babához. Mi ezt próbáljuk alkalmazni, ami bevallom, azért sokkal könnyebbnek tűnik az elméletben, mint a gyakorlatban. Vannak már talán koromból adódó mániáim, így, 20évesen:) például nagyon zavar, ha a magyar lányokkal találkozunk itt, Vitoriában, a férjeink is velünk vannak, és mégis átváltunk magyarra. Nem hibáztatom őket, ez természetes reakció, nekem viszont baromi nehéz kezelni a helyzetet, mert még ha két külön szálon folyik is a beszélgetés a fiúk és a lányok között, akkor is kellemetlenül érzem mag, hogy kizárunk másokat azzal, hogy esélyt sem adunk nekik arra, hogy megértsék, miről van szó.

No, ugyanez van Pabloval is. Amikor csak ketten vagyunk, akkor egyértelműen magyarul beszélünk, de amikor már van körülöttünk valaki, az én agyam automatikusan átkattan. Meg őszintén szólva kényelmetlenül érzem magam, hogy néznek ránk, ha magyarul hablatyolok a kisfiamnak.

Mikellel természetesen spanyolul beszélünk, bár igyekszem mindkét nyelven elmondani a mondatokat. Na ez a nagyon fárasztó része! Gondoljatok bele:) Egy-egy kemény éjszaka után a nappalok örökkévalónak tűnnek, és mire Pablo este ágyba kerül, már gyakorlatilag semmilyen nyelven nem beszélek, csak bámulok ki a fenemből�. Ennek nagy előnye viszont az, hogy így legalább bővül Mikel magyar szókincse. Múltkor ő fürdette Pablot, és egyszer csak hallom, hogy Cip cip cooouukaa, hát majd megzabáltam, hogy magyarul próbált énekelni neki.

Sokan mondják, hogy beszéljek hozzá angolul is, így legalább játszva megtanulja. Nos, ha nem lenne az euszkéra, akkor biztosan bevonnánk az angolt is, így viszont úgy döntöttünk, majd az iskolában megtanulja, nem fogjuk még jobban összezavarni.

És hogy miért mondom ezt?

Vitoria Baszkföld (País Vasco) fővárosa. Ez Spanyolország egyik önálló autonóm közössége, három tartományból áll: Alava, Vizcaya és Guipuzkoa alkotja.

 A baszkok eredetéről számos verzió kering, egyiket sem sikerült még bizonyítani. Ilyen különleges a nyelvük is, merthogy különálló, a spanyoltól teljesen eltérő nyelven beszélnek, és bizony ez az egyedi, majdhogynem semmihez sem hasonlítható nyelv itt hivatalos. Mindenhol kétnyelvű városnevek, feliratok vannak, és sajnos az iskolákban kétnyelvű oktatás folyik, amit kikerülni gyakorlatilag lehetetlen, ha akarjuk, ha nem, Pablo baszkul fogja tanulni a tantárgyai nagy részét. Nem megyek bele a politikai oldalába, meg abba sem, hogy mennyire nem értek egyet azzal, hogy nincs választási lehetőség, hogy egyszerűen ránkkényszerítik, hogy bár nekünk lövésünk sincs az euszkéráról (a baszk és az euszkéra ugyanaz), a gyermekünknek mégis kötelező ezen a nyelven tanulni. Haragszom érte, de meg van kötve a kezem, bele kellett törődnöm.

Mikel bár itt született, és baszk neve van, de nem itt nőtt fel, és az alapszavakon kívül ő sem tud semmit. Én megvettem az A1 könyvet, autodidaktaként néhány hete itthon küzdök a baszkkal, hogy legalább majd nagyjából értsem az iskolai házi feladatokat. "Az egybehangzó tárgyi kutatások túlnyomó része szerint egyetlen jelenleg élő nyelvvel sem áll rokonságban.Így az egész kontinens egyedüli izolált nyelve, míg Európa valamennyi más nyelve besorolható az indoeurópai, az uráli, az altaji, vagy az afroázsiai nyelvcsalád valamelyikébe." Csak ennyire könnyű nyelv, a Wikipédia leírása sem csinál kedvet hozzá, ugye?:)

A bölcsiben a gondozónénik baszkul beszélnek a gyerekekhez, a múlt héten lehidaltam, amikor az én kis spanyol- magyar gügyögőm elköszönéskor nevetve kiabálta,hogy Abuuuuu (Agur baszkul viszlátot jelent).

Az iskola, ahová reményeink szerint Pablo járni fog már jövő szeptembertől kezdve (óvoda igazából, de iskolai előkészítőnek fordítanám, három éves kortól kezdik a sulit), háromnyelvű: irodalmat és nyelvtant spanyolul tanulnak, matematikát, történelmet euszkérául, környezetismeretet és fizikát(mondjuk ezt majd csak nagyon sok év múlva még:)) pedig angolul. A picikékhez euszkérául fognak beszélni.Angoltanárhoz fog járni, 4-5 éves kortól már van értelme elkezdeni. Tanítottam kétéves miniket, lehet, hogy tévedek, de én úgy tapasztaltam, hogy ennyire piciként csak fölöslegesen pénzkidobás, ha otthon a szülők valamelyike nem beszél angolul.

Mint mondtam, bánt egy kicsit, hogy rákényszerítenek egy olyan nyelvet, amit csak itt tud használni tulajdonképpen, de olyan szempontból talán jó, hogy már nagyon piciként megtanul gondolkodni három nyelven. Fel vagyok készülve rá, hogy későn kezd majd beszélni(és igyekszem informálni a mindentudó, mindenbe beleszóló jóakarókat is, hogy ne pánikoljanak, ha kétévesen még nem mond összefüggő mondatokat), és már várom, hogy hogyan fogja keverni a nyelveket. Biztosan sokszor megzabálom majd.

Szeretném, ha tudna magyarul olvasni és írni is, de be kellett látnom, hogy ezzel talán túl sokat várnék tőle. A szakértők nem ajánlják,hogy két vagy több nyelven egyszerre tanuljanak írni és olvasni a gyerekek, mert nagyon össze lehet kutyulni őket. Én úgy döntöttem, hogy majd amikor már ügyesen olvas és ír spanyolul, ha van kedve hozzá, megtanítom neki a magyart is. Nem akarom rákényszeríteni, mert nem szeretném, hogy esetleg megutálja. Ha beszél magyarul, ha tud nagyokat nevetni a magyar Mamával és az unokatesókkal, az már nekem tökéletesen megfelel. Benedek Elek összes meséi itt sorakoznak a polcon, a közéliskolai történelemkönyveim is arra várnak, hogy majd felelvenítsem nagyjából a magyar történelem legfontosabb eseményeit. Szeretném, ha tudná, ki volt Petőfi Sándor, ha tudna néhány verset Zelk Zoltántól, de nagyon nehéz egy másik országban élve hagyományokat közvetíteni neki. Sokkal nehezebb feladatat, mint amilyennek látszik, de azért nagyon remélem, hogy sikerül egy kicsit magyart is nevelnem belőle. Sok idő és sok erőfeszítés fog kelleni hozzá, de megmondom őszintén, hogy amíg régen a karrieremért dolgoztam és tanultam, mostmár azért szeretnék, hogy (természetesen rengeteg más dolog mellett) a kisfiamnak átadjam mindazt, ami innen, Spanyolországból valamennyire magyarrá is teheti.