Közeleg a Karácsony, engem pedig nyomaszt egy kicsit egy bizonyos téma. Merthogy a szeretet ünnepe, együtt a család, a barátok, mindenki szeret mindenkit. Mindenkit megszáll egyfajta meghittség. Itt nálunk az a szokás, hogy Szentestén a vacsora előtt,ami 10 óra körül kezdődik (ennyi év után sem szoktam még hozzá és rendszeresen éhen halok),a barátokkal kocsmatúrázunk és borozunk. Igen, Szentestén, igen, mindenki: fiatalok, öregek, babával, mindegy, csak pörgés legyen (imádlak,Spanyolország!). Szép szokás. Az elején furcsa volt, és két pohár bor között elcsukló hangon hívtam a legjobb barátnőmet, hiszen barátokkal voltunk, nekem pedig mindig borzasztóan hiányzik a fizikai jelenléte. Mára megszoktam, és várom. Vagyis vártam. Eddig. Idén furcsa lesz: Mikel legjobb barátnője pálfordult a nyáron, és már nem akar a barátunk lenni.

Milyen viccesen, óvodásan hangzik is ez, de ennél azért nekem jóval fájdalmasabb. Mert miattam fordított hátat Mikelnek 20 éves barátság után.
Pontosan egy évvel lett hamarabb anya, mint én. Nagyon sokat segített a terhességem alatt, sőt, az első napokban is ő volt az, aki fizikailag ott volt,és például megmutatta, hogyan használjam a szoptatós párnát úgy, hogy kényelmes legyen. Ők másik városban laknak, de igyekeztünk havonta, kéthavonta találkozni.

Mint már mindenki tudja, Pablo borzasztó rossz alvó még a mai napig is. Ez pici baba korában nagyon-nagyon megviselt. Fizikailag kivoltam, mint a ruca, lelkileg meg összetörtem, mert nem igaz, hogy 7 unokaöcsémből (7!) az első perctől jó alvó... Minden anyuka szép és mosolygós, nem öregedtek 10 évet az első pár hónapban. Na de erről majd írok külön bejegyzést, nem megyek bele most jobban. Enyhén szólva nem voltam az a mindig pozitív, mindig mosolygós Évi, aki egyébként vagyok, de könyörgöm, ki lenne az, ha hónapokig 4 órákat alszik 648938 darabban... Na hát Mikel barátnője szerint én elviselhetetlen voltam, és neki komoly erőfeszítést kellett ahhoz tenni, hogy engem elviseljen kéthavonta egy ebéd erejéig. Ezt így kerek perec elmondta Mikelnek. Borzasztóan rosszul esett, hiszen elvileg tudta, vagy legalábbis volt elképzelése arról, hogy min megyek keresztül, bár az ő fia hamar átaludta külön szobában az éjszakákat.
Ezért lesz furcsa az idei Karácsony: majd kínosan feszengünk, és próbálunk nem beszélhetni. Már alig várom...

Tehát nagyon sokat gondolkodtam ezen, és összeraktam a képet: neki nem is ez volt a baja tulajdonképpen, hiszen ennél butább kifogás nem sok létezik. Hogy mi is történt akkor valójában? (És akkor végre eljutok ahhoz, amiről a bejegyzés szólna egyébként.)

Válaszkészen neveljük Pablot, ennek minden hozadékával: hordozott baba, mai napig alszik a hátamon mind a 16 kilójával. Együtt alszok vele, csak én, Mikel a mi szobánkban alszik, hogy ha úgy alakul, tudjuk váltani egymást, és ne mindketten legyünk mosottkakák. Igény szerint szopizott az elejétől kezdve, 6 hónapos volt,amikor BLW-zni kezdünk. 17 hónapos,és még mindig  szopizik, amire külön  büszke vagyok. Soha nem hagytuk sírni, ha kéri, felvesszük. Nem nagyon néz tévét, nem volt cipője, amíg járni nem tudott. És folytathatnám, de elég ennyi példa.
Így készültem a terhességem alatt? Ugyan már,gőzöm nem volt róla,pedig Ancsi barátnőm pozitív példaként ott volt előttem. Ám mivel ő okos, tudta, mi vár rám, és semmit nem tolt az arcomba. Soha nem felejtem el egy tanácsát: "Én nem mondom meg,hogyan csináld. Csak azt kérem,hogy megbízható forrásból tájékozódj,és a megszerzett tudás alapján dönts." - És az igény szerinti,kötődő nevelés jött magától.

No mármost, nyilván azért csinálom így, mert azok után, hogy megfelelően, megfelelő forrásokból informálódtam (nem anyukás csoportokból, nem begyöpösödött védőnénitől, hanem hiteles forrásokból, mint például az Édesanyák(Szakértő) Csoportból, ott ajánlott tudományos, forrással megjelölt  cikkekből, megbízható könyvekből), eldöntöttem, hogy mi az, amit én követni akarok. Lehet nevetni, hogy könyvből nevelek gyereket, nem különösebben érdekel. Én így vagyok nyugodt. Hogy tudom a lehetséges opciókat. Nemcsak egyféle módot.
Így csinálom,mert meg vagyok győződve arról, hogy ez a legjobb a gyermekemnek. Tudom, hogy az anyatej a legjobb. Ez tény, nem magamtól találtam ki. Tény, hogy a hosszan szoptatás a babának nagyon nagyon jót tesz, rengeteg okból kifolyólag. Tény, hogy a cukros üdítőitalok, a cukros tea nem jó a babának. Hogy az állandó képernyőbámulás szintén káros. Hogy nem kell a járássegítő, hogy nem kell járatni a babát, amíg nem tud magától. Hogy a kiabálás vagy a verés nagyon rossz hatással lehet rá. Ezek tények. Nem én találtam ki, vannak tudományosan alátámasztott kutatások ezek bebizonyítására.

Namármost: én így csinálom. Az,hogy más nem, az nekem aztán tökéletesen hótmindegy. Hogy az első perctől egyedül alszik, letetted, és magától álomba merül? Vagy sírni hagytad, mert nem bírtad tovább a virrasztást, nem láttál más megoldást, és így átalussza az éjszakát? Örülök, aludjatok nagyokat. Hogy nem hordoztad, mert hülyeségnek tartottad? Mi imádjuk, de lekakálom, hogy Te nem élted át ezt a csodát. Hogy tápszeres a baba, mert nem tudtad/akartad szoptatni? Engem nem érdekel, mi megküzdöttük, és még a mai napig szopizik.
Nem érdekel, hogy te hogy csinálod. Ha úgy csinálod, az nyilván azért van, mert Te azt tartod helyesnek. Hogy mi alapján, az csakis Te tudhatod. Én a Te döntésed nem bírálom. Megvan a véleményem? Még az is lehet. De őszintén szólva annyira nem érdekel, hogy más hogyan csinálja, hogy még arra sem pazarlom az időm, hogy véleményt formáljak róla. Amikor megkérdezel,hogy hogy eszik Pablo, és elmondom,hogy kurva jól, azt ,amit mi, kezdetektől, vagy hogy nehezen szokott-e be a bölcsibe, és azt mondom, hogy egyáltalán nem, azzal nem Téged minősítelek. Az nem az én hibám, hogy te bírálva érzed magad, mert én vele alszok, vagy még mindig szopizik.
TE érzed rosszul magad, TE érzed, hogy én biztos lenézlek, vagy ősanyáskodom - jelentsen is bármit ez a buta szó - ,vagy csúnyán nézek Rád, azért, mert a gyerekeink nem egyformán működnek, mi meg nem egyformán nevelünk. Mert tuti rosszul érzed magad, ha gúnyosan kinevetsz, beszólsz, furcsa arcot vágsz, kéretlen tanácsot adsz. Pedig ha tudnád, hogy engem csak a sajátom érdekel. Tényleg.

Szóval meg vagyok győződve arról, hogy Mikel barátnőjének ez az igazi baja. Tudom, érzem. Mert nemcsak vele van így. A gyermeknevelés még a legjobb barátságok közé is tud éket ütni, még a legszorosabb családi kötelékek is meglazulhatnak, ha nem úgy csinálod, ahogyan mások várnák. Nehéz volt ezt felfognom, elfogadnom. De azzal, hogy anya lettem, felelős lettem a gyermekemért. Anyatigris lettem. Csak ő számít. És ha egy barátság nem éli ezt túl, akkor talán jobb is így... A sors úgy hozta, hogy egyetlen kivétellel mindegyik legjobb barátnőm (mert olyan szerencsés vagyok,hogy nekem bizony több is van, bibibí) velem egy időben nevelgeti a gyerkőcét. 1,5 év van Emili (Ancsi) és Pablo között, 7 hónappal idősebb Dávid (Anita), Adél (Adri) pedig 3 hónappal később született, mint Pablo. Egyformán nevelünk? Nem. Soha nincs véleménykülönbség? Ugyan már, az túl szép lenne. Elfogadjuk,tiszteletben tartjuk a másikat? Maximálisan. Bírálunk? Nem. Éreztem valaha is bírálva magamat általuk? Nem, soha. Velük működik. Viszont sokakkal nem. Az anyaság átformálja a barátságokat - ez is külön bejegyzés lesz.( Jajj,annyi mondanivalóm van még!)

Na de visszakanyarodva a lényeg: nem bírálok, de szívügyem a helyes információ megtalalálása és terjesztése. Ezért van tele a Facebook falam a szoptatást támogató, a helyes táplálkozásról szóló cikkekkel, fotókkal, a BLW népszerűsítésével, a Másállapot a szülészetben mozgalom felhívásaival, történeteivel.
Ezek tények. Tudományosan alátámasztott tények. Bírálhatók, támadhatók, de én nekik hiszek.
Azért teszem ki őket, hogy kérkedjek, hogy én hogyan csinálom? Hogy az orrod alá dörgöljem? HIDD EL, NEM ÉRDEKEL,HOGY TE HOGYAN ÉS MI ALAPJÁN NEVELSZ!
Azért osztom meg,hogy másokhoz is eljusson a helyes információ, és annak birtokában dönthessenek. Ha akarnak.

Hogy elfordulsz tőlem ezek miatt? Hogy nem tetszik? Too much vagyok? Sajnálom. Ez vagyok én. Ha nem tetszik, ne olvass, ne kövess, vagy ne legyél a barátom. Túlélem:)