Pörögnek a hétköznapok, a szokásos dolgokon kívül több új kihívásba is belefogtam, amik teljesen kitöltik a napjaimat. Állandóan jár az agyam valamin, még audiozni (beszélgetni a barátnőimmel és a családommal) sincs kapacitásom már egy hete.

Nagy projekt van készülőben, de még óriási titok, senkinek nem mesélek róla, mert bizony bármilyen meglepő is, én, a földhözragadt Évi nagyon babonás tudok lenni néhány dologban. Ez is olyan, ígyhát tudjatok róla, hogy ezerrel dolgozok valamin a háttérben, amit majd remélem, nem is olyan soká világgá kiabálhatok:). 

Emellett célként kitűztem, hogy végigcsinálom a Bloggerképző kihívását egy kicsit magamra szabva: amikor a téma közel áll hozzám, és ihlet is van, írok, de legalább heti három bejegyzést fixen szeretnék a blogba. Sajnos a kezdeti lelkesedés után elkanyarodtam, és nem szántam rá annyi időt, amennyit igazán szerettem volna, és úgy döntöttem, ezen bizony változtatni fogok. 

A mai téma nem az én világom, ezért úgy döntöttem, elmesélem a nyaralásunk második felét, még mielőtt elindulnánk újból vakációzni. Jövőhét pénteken irány Szeghalom az édes kis rémes kétévesemmel kettesben. Várom is meg őszintén rettegek is tőle: mostmár kőkemény hisztikorszakba léptünk, Pablo komolyan próbára teszi az összes létező türelmemet és következetességemet. Ma reggel úgy jöttem haza a bölcsiből, hogy a szívem ezerrel vert, a szemem meg lüktetett az idegességtől. De büszke vagyok magamra: még a hangomat sem emeltem fel! Persze az összes indulatom lenyeltem, tuti gyomorfekélyem lesz, mire felnő ez a kis méregzsák. Na de ez van, ezen is túl kell esni. Remélem, mindketten túléljük a gyerekkorát:)

(Ez a kép a csúszdaparkban készült, ahol kettő napot is eltöltöttünk. Az ottani fényképész kapta el tőle ezt a cuki mosolyt, amint a medencében lubickolt, mint egy zabolátlan kis halacska.)

De elég  mellébeszélésből: nyaralás, 2. rész.

Almunécar (amit egyébként a farkincás n betűvel írnak, amit nem találok a különleges karakterek között) Granada alatt fekszik, attól 50 percre autóval a csodálatos fekete homokos, apróköves tengerparton. Malaga balra kb. kettő óra, Almeria másfél. Újra beillesztem a csodásan kidolgozott illusztrációm az előző posztból, hogy lássátok, hol is van pontosan.

Sanlúcartól 4,5 óra volt autóval, ezért úgy döntöttünk, megállunk közben, és megnézzük Ronda városkát, ami a neve ellenére lenyűgözően szép. Régóta vágytam ide, kézenfekvő volt, hogy itt töltsük el a délelőttöt. Nagyon jó döntés volt, fantasztikus a lélegzetelállító kilátása! Mutatok képet, bár egyáltalán nem adja vissza a magaslatokat. Persze mivel Sevillához nagyon közel van, a turisták minden nap ellepik, azt olvastam, hogy az egyik legnépszerűbb kirándulócélpont a Spanyolországba látogató külföldiek körében. Khm...Valóban... Sajnálom az ott élőket, nem tudom, milyen lehet nap mint nap turisták tízezreit kerülgetni. Nyilván ebből élnek, de akkor is döbbenetes. No de ez a város szépségéből mit sem vesz el, megéri meglátogatni, az már biztos!

Miután felfedeztük Rondát, és finomat ebédeltünk, autóba ültünk, és két óra múlva meg is érkeztünk Almunecarba, a második apartmanba. Booking.com-on foglaltam, 10 éjszakára, januárban. Nagyon jó áron sikerült elcsípni, és kellemesen csalódtam: a képek alapján aranyos és jó fekvésű lakáskának tűnt, na de a valóságban! Mutatom, hogyan vacsoráztunk mirelitpizzát az első estén. (Házhozszállítást kértünk a szupermarkettől, kicsit késve érkeztek, de legalább nem nekünk kellett cipekedni. Okos választás volt, mostantól mindig így fogjuk csinálni, ez a legkényelmesebb módja annak, hogy a bőröndök cipelése és a rendezgetése után ne kelljen a nagybevásárláson is stresszelni.)

Így reggeliztünk és vacsoráztunk minden nap, ezzel a kilátással. A kép nem adja igazán vissza, de odalátszott a tenger, mivel 300 méter sétára volt. A város egyik távoli sarkában voltunk, de a tengerpart kárpótolt: csak lesétáltunk a kis öbölhöz, ami egy pálmatenger közepén bukkant elő a semmiből. Ezen a részen egyébként vulkanikus eredetű a tengerpart, a legtöbb helyen apró fekete kavicsos, de akkora szerencsénk volt, hogy a mi kis privát öblöcskénkben olyan két méter szélességben finom fekete homok volt a kövek előtti sávban, nagyon jó volt így játszani, sétálni, homokozni. A víz még hideg volt, de ez sem akadályozott meg bennünket Pabloval, hogy csupasz fenékkel rohangáljunk a hullámokban. Mármint ő. Rajtam volt bikini:).

Délelőttönként itt is ugyanúgy sétálgattunk, kirándultunk mint Sanlúcarban, délután pedig tengerpart volt. Az idő kegyes volt hozzánk, végre igazi nyári meleg volt minden nap, szépen lebarnultunk mindannyian. Pablo pedig még jobban kiszőkült. Jól áll neki nagyon. 

Voltunk sétálni a városközpontban. Almunecar egy picike tengerparti Andalúz város hatalmas tengerparti sétánnyal és hangulatos kis fehér utcácskákkal. 

Imádom az ilyen házakat, nagy álmom, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen teli tányéros lakáskám valamelyik tengerparti kisvárosban. Varázslatos hangulata van. 

Voltunk Nerjában. a szomszédos kisvárosban, ami a kilátójáról híres: el Balcon de Europa (Európa terasza) valami meseszép látvány. Sajnos nem tudtunk igazán szép családi képet csinálni, mert ugye ismeretleneket kell megkérni, ha mindhárman rajta akarunk lenni, de néhányan annyira bénák, hogy nem látják, hogyan lehet jó fotót készíteni...Nagy bánatomra nem látszik a kapu előttünk, az lett volna a pláne a képen. De aranyosak vagyunk, nézzétek:

Pabloról pedig én csináltam nagyon szép képeket. Élvezte a rohangálást és hogy a szél fújta az arcát. Akkora boldogság volt őt ilyen felszabadultnak látni! Nem fog emlékezni semmire ebből a nyaralásból, de belém örökre belém égtek ezek a pillanatok. 

Imádtam az egész nyaralást minden egyes kalandjával, minden egyes kirándulással. De a legszebb napot Granadában töltöttük. Írtam róla bejegyzést: kilenc évvel ezelőtt Mikellel voltunk itt. Az első nyaram volt Spanyolországban, teljesen elvarázsolt ez az andalúz város, nekem ő az igazi Spanyolország. Kultúrák keveredése, leírhatatlan hangulat, fantasztikus utcácskák (babakocsival jó kis edzés volt), flamenco, jázminillat...Már akkor megbeszéltük, hogy vissza fogunk menni a gyermekeinkkel. Sokszor álmodtam róla, hogy Pabloval sétálok a Sacromonte utcáin, és aznap valóra vált az álmom. Egész nap gombóc volt a torkomban, úgy éreztem, hogy ennél több szeretet és boldogság már nem is fér a szívemben. Most is könnyes a szemem, ahogy visszagondolok arra a néhány órára, amit ott töltöttünk. Pablo elaludt a babakocsiban, ami nekünk óriási lépés, aztán egy aranyos kis marokkói étteremben ebédeltünk isteni finomat, majd a vásárban nézelődtünk és költöttük a pénzünket kézműves bögrére, tányérra, Pablonak nadrágra. Csodaszép nap volt, soha nem fogom elfelejteni. 

Pablo is nagyon édes volt egész nap, mindenkivel huncutkodott, köszöngetett, közben pedig türelmesen nézelődött, csodálkozott dolgokra. Az utcán sétálva lánybúcsúba botlottunk, szólt a flamenco a bárból, a lányok pedig az utcán táncoltak hangosan kacagva: persze, Pablonak sem kellett több, beállt közéjük táncolni. Alig tudtuk rávenni, hogy mostmár elég lesz, haladjunk tovább. Igazi partiarc a gyerek. 

A napok hihetetlenül gyorsan teltek, bár ez Pablo születése óta állandóan így van, és nem tudok hozzászokni. Azt hiszem, mostanra megtanultam, hogyan élvezzem ki őket maximálisan, de így is döbbenetes, hogy három hét huss, elszaladt.

Csodálatos három hét volt, láthatjátok az áradozó bejegyzéseimből, hogy tényleg őszintén élveztünk mindegy egyes napot. Jó volt együtt lenni ennyi időt, még ha az elején ijesztőnek tűnt is. Pablo nagyon sokat fejlődött, mi pedig csordultig teltünk élményekkel. Hogy elaludt babakocsiban. Hogy elaludt a víziparkban, ahol a utolsó napokon voltunk. Hogy nevetett folyamatosan. Hogy rácsodálkozott a dolgokra. Hogy mennyire nyitott volt az emberekre. Hogy mennyire érdeklik az állatok. Hogy mennyire élvezte a tenger hullámait. 

Végre a rohanós hétköznapok nélkül tudunk órákon át beszélgetni a teraszon egy-egy sörrel a kezünkben, miután Pablo elaludt. Nagyon sok olyan dologról beszéltünk, amiken a normál életünkben átsiklunk. Tervezgettünk, új célokat tűztünk ki, kitaláltuk, merre utazunk jövőre. 

Feltöltődtünk Andalúziában, tökéletes három hét volt minden nehézségével és hullámvölgyével együtt. Megerősített bennünket abban, hogy igenis jól működünk családként, és Pablo egyre nagyobb, egyre jobban bírja az ilyenfajta kihívásokat. Utazunk hát, amennyit csak tudunk, mert hatalmas élmény mindannyiunknak. 

Köszönöm, hogy elolvastatok, ha kérdésetek van Spanyolországról, írjatok nyugodtan!

JustMom Évi