Tegnap óta bánt valami, újra és újra befürkészi magát a gondolataim közé. Nagyon ramatyul érzem magam miatta, és talán segít, ha kiírom, már amennyire a helyzet engedi.

Történt valami, ami mérhetetlenül feldühített, és a legrosszabb az egészben, hogy mivel nincs konkrét bizonyítékom, csak egyértelmű jelek (ami sajnos nem ugyanaz), ezért még csak el sem tudom mesélni Nektek normálisan, hogy mi kavart fel ennyire.

Nagyon virágnyelven annyi, hogy megloptak bennünket, ráadásul egy olyan ember, akiről egyáltalán nem gondoltam volna. Nem hittem, hogy azok után, amit érte tettem, tettünk, képes lenne ilyen aljas módon viselkedni. Nem is az eltűnt pénz mennyisége dühít, ami sajnos egyébként nem kevés, hanem az, hogy Pablotól vette el. Neki gyűjtögettem egy olyan dologra, amit fontosnak tartok a fejlődésében. Most kezdhetem elölről az egészet, és nem tudom, mikorra sikerül összerakni újra ezt az összeget. Jó, igen, nem kajára kell, de basszus, az én pénzem volt, én, mi dolgoztunk meg érte. És a pofámba röhögve lopott meg az a bizonyos valaki.

Megtanultam a leckét. Nem kellenek új barátok, az igaziakban vakon megbízhatok, velük ilyen soha nem fordulhat elő. És soha de soha többé nem leszek olyan hülye, hogy nem hallgatok a megérzéseimre. Tudtam, éreztem, hogy valami nem oké, de nem is tudom, nehéz levetkőzni az emberekbe vetett feltétlen hitem. Az én világomban eddig nem létezett ilyen kendőzetlen álszentség, ilyen aljasság. Engem nem sokszor vettek még palira, mert szerencsére mindigis jó emberek között éltem.

A szüleim arra tanítottak, hogy a kemény munkának meglesz az eredménye, és hogy tisztelnünk kell az embertársainkat. Nem más tollával kell ékeskedni, nem más sikereiben fürdeni, nem más munkájának a gyümölcsét elvenni. Igen, tudom, ez egy ilyen idilli hippi világ, hogy mindenki szeret meg tisztel mindenkit, béke vagy meg láv, de én tényleg hiszek abban, hogy a jó emberek megtalálják egymást. Meg hogy ha én adok és adok, akkor előbb-utóbb kapni is fogok vissza belőle. Lehet, hogy nem egyből, de igenis lesz látszatja.

Meg abban is ugyanilyen elvakultan/bután hiszek, hogy okos enged, szamár szenved, és sokszor bizony lenyelem azt a bizonyos békát, mert látom, hogy mondjuk egy kapcsolat fenntartásához sokkal többet kell beletennem, mint a másik félnek. Mert nekem fontos. És igen, nehéz belátni, hogy a másiknak nem, akkor viszont mindig mérlegre teszem a dolgokat, és az alapján döntök. Hogy megéri-e így, annak ellenére fenntartani, hogy a másik félnek láhatóan nincs akkora szüksége rám, mint nekem rá, vagy a kapcsolatunkra . De ilyenkor mindig abba gondolok bele, hogy nélküle milyen lenne. És hogy melyik a kisebbik rossz: teljesen nélküle, vagy békákat nyelve akár éveken át.

Na, jól elkalandoztam. De így talán jobban láthatjátok, hogy milyen kis idealista vagyok is én valójában. Persze vannak dolgok, amiken már nem tudok túllépni és nem tudok elfelejteni, és van, hogy ezért megszakad egy barátság, egy rokoni kapcsolat. Ami aztán évekig baromira fáj, és állandóan eszembe jut, hogy mi lett volna, ha nem úgy alakul, de hülye azért nem vagyok, és igenis van az a pont, amin túl már nem hagyom magam taposni tovább.

Erős ember vagyok, határozott, karakán személyiség, aki nem fél hangosan kimondani a nemtetszését. Vannak azonban helyzetek, amikor elnémulok. A tegnapi is ilyen. Egyszerűen olyan döbbenettel állok az egész előtt, hogy a kisujjamat sem merem mozdítani. Mert van bennem 1% kétség, hogy mi van, ha mégis tévedek, hogy ha nem az történt, ami egyébként 99%-ig egyértelmű. Még csak meg sem merem kérdezni, vagy a szemébe sem merem mondani, hogy tudom, hogy te voltál. Mert félek a reakciójától, félek attól, hogy megbántom. Igen, vicc, én félek attól, hogy fájdalmat okozok neki...

Az a baj, hogy minden dühöm ellenére is tudom, hogy bizony ő egy lelki sérült ember, akivel már nagyon sok rossz dolog történt az életben. És sajnálom. Végtelen szánalmat érzek iránta, hogy egy ilyen szar életet kell élnie. És hogy újra és újra olyan dolgok történnek vele, amik egyébként szürreálisak, és csakis magának köszönheti őket. Hogy megérdemli-e? Nem tudom. Mivel nem tartom magam rossz embernek, nem mondok ilyet. Az viszont biztos, hogy segítségére lenne szüksége ahhoz, hogy normális életet tudjon élni. Kívánom, hogy a gyerekemtől ellopott pénzt szakemberre költse, aki végre a szemébe mondja, hogy igenis vele van a baj, nem a világgal.

Mindketten kivagyunk egy kicsit. Mikel is meg én is. Hogy hagytuk magunkat így csőbe húzni. És hogy hiába igyekszünk jó emberek lenni, mégsem kerülhetjük el az aljasságot.
Ettől függetlenül nem fogunk eret vágni. Csak eltesszük emlékbe ezt az epizódot, és igyekszünk tanulni belőle.
És továbbra is hiszünk abban, hogy a világ igenis szép, és igenis értékes emberekkel vagyunk körülvéve. És nem, nem vagyunk balfaszok. Csak szimplán belefutottunk egybe.