Karácsony, Karácsony, te csodaszép Ünnep! Nem tudom eldönteni, hogy feltétel nélkül rajongok érted, vagy inkább a hátam közepére kívánlak minden évben. 
Tizenkét éves voltam,amikor a kisöcsém először ünnepelte velünk. Akkor még öt hónapos csöppség volt, de onnantól valahogy különlegesebb lett az egész: a Mikulás és a Jézuska miatti kommandózás még jobban beragyogta. Az öcsikém nagyon sokáig hitte, hogy valóban ők hozzák az ajándékot, és amikor megtudta, hogy mégsem, az nekem is majdnem akkora csalódás volt, mint neki. Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer anya leszek, mindent elkövetek, hogy a gyermekem higgyen ebben a csodavilágban.
Aztán az élet Spanyolországba sodort, itt találtam meg a szépszemű barna fiút, akinek tizennyolc hónappal ezelőtt megszültem életünk legfontosabb kincsét, Pablot.
Tavaly még pici volt, nem sokat értett az egész felfordulásból, de mostmár igazi kis örökmozgó totyogó, aki csillogó szemmel nézi a karácsonyi dekorációval díszített kirakatokat. Idén bizony már oda kell tennem magam

Az apukája spanyol, az anyukája magyar, és Baszkföld fővárosában, Vitoriában nő fel. Három kultúra keveredik, három hagyományvilágot kell ötvöznöm a karácsonyi készülődés során: Mikulás, Jézuska, Télapó, Olentzero, Papa Noel és Három Királyok...innen szép nyerni.

Tavaly még úgy gondoltam, hogy mindegyiket megtartjuk, hiszen melyik kezemet harapjam ugye: nekem a Mikulás és a Jézuska az alap, némi Télapóval fűszerezve (bár vele mindig gondom volt, soha nem értettem igazán, hogy ki ő és mit akar, de aztán az évek során valahogy mixelve lett a Jézuskával, így teljes joggal vehet részt az ünnepen, hihi).
A férjem nem itt, Baszkföldön nőtt fel, ő spanyol, nem baszk családból származik, így ők december 24-én, Szentestén csak családi vacsorát tartanak, az ajándékokat viszont a Három Királyok hozzák január 6-án.
Van négy unokaöcsénk, nekik azért december 25-én Papa Noel hagy valami apróságot a karácsonyfa alatt, de az igazi, menő ajándékozást nekik is a Három Királyok eljövetele jelenti.

Igen ám, de Pablo már bölcsibe jár, ahol- mivel két hivatalos nyelv van nálunk- baszkul beszélnek hozzá, és az Olentzero, vagyis a fekete ruhás szénégető(!) bácsi fogadására készülnek. Ő szintén 25-én reggelre hagyja az ajándékokat a gyerekek házában.
A férjemmel igyekszünk úgy nevelni a kisfiunkat, hogy nem halmozzuk el mindenféle fölösleges kacattal. Az igazi, minőségi játékok jöhetnek - persze mértékkel- de az ki van zárva, hogy Mikulás is, Jézuska is, Olentzero is, Papa Noel is és a Három Királyok is elárasszák ajándékokkal. Cuki baba, nagyon jó fiú volt az elmúlt évben, de azért na, egy kicsit túlzás lenne.
Rengeteget gondolkodtam azon, hogy hogyan ötvözzem a három hagyománykört, és végül győzött a józan ész: itt fog felnőni, az itteni szokásokat fogjuk követni, mert nem szeretém, hogy esetleg később kinevessék, amikor ő a Jézuskáról vagy a Mikulásról beszél.
Megmondom őszintén, magyar szívem nagyon fáj, de a férjemnek igaza van abban, hogy ha nem akarjuk teljesen összezavarni, és nyugodt, meghitt Karácsonyt szeretnénk teremteni neki, akkor nem kavarhatok össze mindenkit mindenkivel.

Majd ha nagyobb lesz, elmesélem neki, hogy a magyar gyerekek december 6-án a Mikulástól finomságokkal teli csomagot kapnak (talán sikerül néha pont akkor hazalátogatni, így az ő kiscsizmáját is kitehetjük az ablakba mamánál) , és hogy az Olentzero a Jézuska barátja, csak a magyar gyerekek nem beszélnek baszkul, ezért megosztják egymás között a munkát. Meg azt is, hogy a Három Királyok nem tudnak olyan messze utazni, ezért Magyarországra már hamarabb megérkeznek az ajándékok. Így talán nem lesz akkora kavar a kis fejében.

Nekem nehéz elengedni a Jézuskát, a karácsonyfa díszítését december 24-én (mert itt akkor díszítik, amikor kedvük van éppen), az ajándékok megérkezését jelző csengőszót, a tojáslikőrt, a bejglit, a három napos folyamatos családjárást, a szaloncukrot. A kisfiamnak viszont a lehető legjobbat szeretném adni, minden vágyam, hogy sokáig higgyen a csodában, hogy felnőttként majd szeretettel emlékezzen vissza az első karácsonyokra. Hiszek azonban abban, hogy a kevesebb több, a gyerekeknek a túl sok inger hosszútávon nem jó, és  a túl sok információval és ajándékkal pedig nemhogy jót, hanem rosszat csinálunk.

 

Bár sok dolgot el kellett engednem, rengeteg újat is kaptam a két új kultúrával. Lehet, hogy nem akkor állítunk karácsonyfát, amikor Magyarországon szoktak, és nincs isteni fenyőillat, mert élő fát gyakorlatilag nem nagyon lehet találni, kaptam viszont egy betlehemet: Spanyolországban a mai napig inkább a kis figurákkal teli jászol van középpontban, nem a csillogó fenyőfa. Itt Vitoriában például életnagyságú figurákból álló Betlehemet állítanak fel a városközpontban. Nincsen bejgli, van viszont jó fojtós mandulamasszából készülő kézműves turrón, Ferrero Roche (bődületes mennyiséget eladnak belőle az ünnepek előtt), csokis marcipán és roscón de Reyes, január 6-ának tipikus édes, tejszínnel vagy krémmel töltött kalácsa. Nem halászlé és töltött káposzta a menü, van viszont isteni ibériai sonka, libamáj pástétom, finomabbnál finomabb sajtok, ibériai bélszín, tenger gyümölcsei, lazacfilé.

Szentestén az a szokás,hogy a vacsora előtt a barátokkal borozunk. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy nem haza megyünk és meghitten készülődünk, hanem bárról bárra járunk egyre jobb kedvvel és nagy hanggal, de mára már imádom ezt a szokást: végülis a barátok a választott családunk, miért maradnának ki az ünneplésből? És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy néhány pohár borocska után sokkal élvezhetőbb a családi vacsora.
A másnap viszont a családé, 25-én terülj-terülj asztalkám van, bár a szentestei vacsora után, ami szintén hasonló kaliberű, még nem jöttem rá, hogy hogyan lehet éhesen asztalhoz ülni. Az a jó abban, hogy a 26-a itt nem ünnepnap, hogy van idő kipihenni a zabálásokat:).
Január 6-án pedig újra lecsap a Karácsony, jönnek a Három Királyok. Előző nap este minden városban parádés felvonulással érkeznek a Napkeleti Bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, döbbenetes tud lenni egy-egy ilyen show. Logroñoba például (La Rioja tartomány fővárosa, ott nőtt fel a férjem) helikopteren érkeznek a gyerekekkel tömött városi stadionba. Csak videót láttam eddig erről, de jövőre megyünk Pabloval. Szerintem bőgni fogok az adrenalintól, annyira fantasztikus élmény lehet, ahogy többezer csillogó szemű gyerek közé megérkezik a katonai helikopter, amiből cukorkaesővel szállnak ki a Királyok, akik másnap reggelre végigjárják az otthonokat, és a Betlehem köré teszik az ajándékokat. El kellett engednem a Mikulást, de azért ez kárpótol érte.

Szilveszterkor mi itthon leszünk, Pablo pici még ahhoz, hogy bármit is tervezzünk, bár őszintén szólva nem is bánom. Itt az év utolsó vacsoráját is hagyományosan a családdal kell elkölteni, éjfélkor együtt van koccintás a tizenkét szőlőszem lenyelése után- ezeket a visszaszámláláskor egyenként gyorsan meg kell enni. Érdemes kis szemű szőlőt választani, én az első évben a hatodiknál majdnem kidőltem. Családi vacsora tehát, a családdal jön el az éjfél, és utána kezd szedelőzködni minden fiatal, hogy a barátokkal bulizni induljon. Másnap reggel tíz óra körül ér haza a nagyrészük, a hagyományos forrócsoki-churros (fánkszerű édesség) reggeli után. Az elseje itt is a másnapról szól, nemcsak Magyarországon.

Láthatjátok tehát, hogy a szokások ugyan nagyon különbözőek, de a lényeg ugyanaz: a családdal, a barátokkal, a szeretteinkkel töltjük az ünnepeket itt is ugyanúgy, ahogyan Ti Magyarországon. Furcsa felnőtt fejjel új hagyományokhoz alkalmazkodni, de a kisfiamért bármire képes lennék, és az, hogy boldogan élje meg ezeket a csodaszép napokat, az az én anyai feladatom. És hát végülis bárhol legyünk a világon, a legfontosabb a szeretet és az összetartozás érzése, az pedig, hogy hogyan tálaljuk, csak részletkérdés.

 

 

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

JustMom Évi