Ezzel a bejegyzésemmel lehet, hogy nem leszek népszerű, mert többféle értelmezési lehetősége is létezik, mégis úgy érzem, le kell írnom, mert annyira meg vagyok döbbenve, hogy egyszerűen nem tudom a helyére tenni a dolgokat. Az írás szokott ebben segíteni, talán most is működni fog.
Utálom, ha beleszólnak, hogy hogyan nevelem Pablot, és igyekszem én is távol maradni az okoskodástól. Bármennyire nehezemre is esik, minden erőmmel azon vagyok, hogy ne bíráljak másokat, hogy elfogadjam az eltérő nevelési stílusokat, hiszen én is ezt várom el másoktól velem szemben. Most viszont nem tudom befogni a számat, mert mélységesen felháborított, amit ma láttam.

...

Óriási közhely, hogy amikor anya leszel, minden megváltozik. Viszont pont attól közhely, hogy nagyon nagy igazság rejtőzik mögötte. Mint minden anyucin, rajtam is sokat formált az anyaság. Teljesen átrendeződött az értékrendem, más dolgok lettek fontosak, ám ami talán a legjobban meglepett az az, hogy mennyivel megengedőbb és megértőbb lettem saját magammal szemben.

Futás, torna, tanítás, írás. Ezek töltik ki az énidőmet, azt a napi három- négy órát, amikor Pablo a bölcsiben bulizik.

...

Január elő napjaiban kezdtem a diétát és az edzést. Ha olvastátok, tudjátok, hogy nagyon fontosnak tartom a testmozgást és a helyes táplálkozást. Elsősorban a Pablonak mutatott példa miatt, de azért na, nőből vagyok, és a hiúság is hajt elég rendesen, hihi.

Talán nem mondtam még, de Pablo lombikbaba. Soha nem titkoltam, és nemsokára egy másik cikkben elmesélem a kálváriánkat, de most csak azért hoztam fel ezt a témát, hogy megmutassam, mi játszódik le bennem, és mi munkálkodik a fogyni/ formálódni vágyás mögött.

...

Már Pablo születése előtt is foglalkoztatott, hogy mi az, amit én személy szerint tehetek a környezetünkért. Vitoriában nagyon jól működik a szelektív hulladékgyűjtés, minden utcában van külön konténer a papírnak, a kommunális hulladéknak és az üvegnek, a műanyagot pedig egy, a város alatt húzódó nagynyomású csőrendszeren keresztül gyűjtik. Évek óta szétválogatva dobjuk ki a szemetet, de az utóbbi hónapokban az elképesztő mennyiségű műanyag hulladékot látva valami elindult bennem: oké, hogy csak egy vagyok a sokmilliárdból, de szeretnék többet tenni azért, hogy a kisfiamnak egy élhető Földet hagyjak. És nem, nem kifogás, hogy ugyan minek erőlködjek, ha a többség egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy mennyi szemetet ...

Szeretek írni. Megnyugtat, kikapcsol, és sokat tanulok magamról közben. Valahogy úgy érzem, hogy nem kell megjátszanom magam, és mostmár kezdek eljutni odáig, hogy tényleg le merem írni, amit valójában gondolok. Nem aggódok azon, hogy vajon másnak tetszik-e, megérti-e, van-e értelme, meg merjem-e jelentetni. Csak jön egy gondolat, és leírom. Kiírom magamból, feltszem a blogra, és olyan jól esik.

Egy éve még talán nem mertem volna arról írni, ami ma a fejemben jár, de úgy döntöttem, nem álszenteskedek saját magam előtt sem, és igenis elmondom, mert tele van a szívem vele. Nem leckét akarok adni, nem tükröt tartani mások elé, sem ítélkezni, sem tanácsokat adni, egyszerűen csak elmesélni egy olyan dolgot, ami az életemnek szerves része ...

Mint már a múlt heti sulis cikkemben beharangoztam, tegnap voltunk nyílt napon abban az iskolában, ahová Pablot szeretnénk beíratni.
IMÁDOM!!! Imádom imádom imádom! Be KELL kerülnünk, úgyhogy az összes ujjatokat tegyétek keresztbe értünk március 21-ig. Vagy szidjatok, bár addig csuklani nem lenne olyan jó. De annyira beleszerelmesedtem ebbe az intézménybe, hogy most konkrétan a lelkem eladnám az ördögnek azért, hogy a végleges listán legyünk.

A színházteremben tartották a tájékoztatót, elég sokan voltunk. Sokan gyerkőccel jöttek, cukik voltak, ahogy a kis Pablo korabeliek ott rohangáltak fel-alá. Ha nem lenne egy ekkora gyerekem, biztos pofákat vágtam volna, de így csak nevettem, külön varázst adott az egésznek a gyerekkacagás.

...

Ez a mai bejegyzés nem Pabloról fog szólni, most egy kicsit mesélősebb kedvemben vagyok. A blogot végülis magamról írom, és bizony volt életem a kisfiam előtt is. Van most ez a tenyearchallenge- őrület a Facebookon és az Instán. Jó látni, hogy ki mennyit változott tíz év alatt. Mennyi minden történt velem is! Ma egy kicsit nosztalgiázok:)Sokan ismeritek a történetemet, de leírom, hogy megmaradjon az utókornak is.

...

Amikor kicsi voltam, Anya mindig azt mondta, hogy nem ők öregszenek, hanem a gyerekek nőnek. Ez is egy olyan örök igazság, amit csak akkor értesz meg, amikor oda kerülsz:).

Jövőhét hétfőn iskolai nyíltnapra megyünk!!! Na jó, picit túlzok, hiszen nem is igazán iskola, hanem ovi, de szépen sorjában elmagyarázok mindent.

...

Mint a múlthéten egy kis bejelentkezésemben megírtam, a december kemény volt. De végre vége az örökké tartó karácsonynak, és visszarázódunk a hétköznapokba. Rájöttem, hogyan kell magyar billentyűzetet használni a szép új laptopomon (Xiaomi Mi Air, melegen ajánlom mindenkinek, nagyon jó kis gép nagyon jó ár-érték aránnyal), amibe azért fektettem be, mert szeretném komolyabban felfedezni az írás világát, így már semmi sem állíthat meg, füstöl a klaviatúra, jönnek a cikkek.

Nem akarom megírni a tipikus 2019-es fogadalomlistát, nem untatok vele senkit. Meg igazából nem is fogadalmaim vannak, hanem új céljaim, amikért készen vagyok küzdeni.

...

Marvel.

Boxer. 38 kiló.

Energiabomba.

Sokak szerint ijesztően nagy.

Van, hogy kikerülik az utcán.

Kantábriában harci kutyának minősül.(?!)

Mi csak nevetünk ezen a bekategorizáláson, hiszen a mi kutyusunk még egy legyet sem tud tisztességesen kinyiffantani. Komolyan mondom ám, tavaly nyáron bent volt a nappaliban egy. Addig vadászta, míg elkapta, aztán nézett ránk kétségbeesve, és végül kinyitotta a száját. A légy elrepült, és mondanom sem kell talán, hogy percekig fetrengtünk a röhögéstől...

A világ legédesebb négylábú tesója.

Pablo leghűségesebb testőre.

Vele teljes a családunk.

...