Egészen máig én is azok csoportjába tartoztam, akik szerint túl van tolva az egész koronavírus- hisztéria. Soha nem vitattam, hogy ez egy komoly betegség, és nem gondolom, hogy az, hogy leginkább idősek halnak bele, elhanyagolhatóvá teszi. Lehet, hogy mi, harmincnéhány évesek és a két és fél éves fiunk nem tartozunk a veszélyeztetett kategóriába, de vannak idős hozzátartozóink, és úgy általában: egy nyolcvanéves élete ugyanolyan fontos, mint egy húszévese, nem?

Nem emiatt voltam tehát ilyen "felelőtlenül" (?) komolytalan. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy túlzás a nagybevásárlás, túlzás szájmaszkért százezer forintot kiadni (ismerek olyat, aki vett). Nem mentem spájzot feltölteni, hiszen egyrészt fogalmam sincsen, hogyan kell kikalkulálni a felhalmozandó élelmiszereket, másrészt kilencven százalékban friss alapanyagokból főzök minden nap itthon, még a reggeli muffint is én csinálom. Nem tudom, mennyi tésztát, babkonzervet, lencsét, krumplit, ásványvizet kellene venni ahhoz, hogy valameddig kihúzzuk. Meg különben is: mennyi időre kellene készülni?

Nevettem a pánikvásárlókon, nevettem az apokalipszist vizualizálókon. 

Aztán hirtelen nálunk, Vitoriában, Baszkföld 250 ezer lakosú fővárosában is megjelent a koronavírus, és néhány nap alatt már 146 fertőzést regisztráltak. Tegnapról mára 46-tal nőtt a fertőzöttek száma, és 7 halottról beszélnek a híradóban.  

Délben gyanútlanul ültem az autóban Pablo iskolája előtt. Kocsival mentem, mert esett az eső, és hogy ne kint ázzak, inkább olvasgattam a telefonomon: épp egy koronavírusról szóló beszélgetés hozzászólásait görgettem, és belém villant, hogy lehet, tényleg komolyabban kellene venni...

Amikor kinyitották az ajtót, hogy mehetünk a csoportszobákhoz, az egyik anyuka telefonnal a kezében felkiáltott: BEZÁRJÁK AZ ÖSSZES ISKOLÁT VITORIÁBAN. 

Ekkor elkezdtek özönleni kifelé a gyerekek, nem tudtunk tovább foglalkozni a témával, de az autó felé sétálva már érkezett is a cikk linkje a szülős WhatsApp csoportba: 

az egyik iskolában két tanárál koronavírust diagnosztizáltak, ezért azonnal bezárták. Válsággyűlést hívtak össze a politikusok, és az egészségügyi felelős elrendelte az összes oktatási intézmény bezárását a városban.

Mire hazaértem, megjött a hivatalos email az iskolától: mától egészen március 23-áig nem vihetjük oviba és iskolába a gyerekeket. Első körben. Aztán majd látjuk, hogy hogyan alakul.

Nem túlzok, szinte sokkot kaptam. Elöntött a pánik, amikor Mikel hazaért, remegő kézzel cseteltem a magyar családommal és barátaimmal. Hogy mi a fenét csináljak. Hogy ideért. Hogy úristen, egyik pillanatról a másikra bezárták az iskolákat. MENJEK VÁSÁROLNI?!

Mikel az ő megszokott higgadtságával és intelligenciájával közölte, hogy nyugodjak meg, semmi értelme mérgezett egérként visítva rohangálni, a boltok ki fognak nyitni, nem áll meg az élet. Megebédeltünk, bár nem sok hal ment le a torkomon, majd akármennyire feldúlt voltam is, Pablonak aludni kellett. És mivel lemerült a telefonom, én is bealudtam mellette.

Nagyon jól jött ez az áldásos alvás, mert mire felébredtem, már egyből nem láttam olyan sötéten az eget Vitoria felett. Elképesztőnek tartom, hogy többezer gyerek maradt iskola nélkül, de hatalmas szerencsénk van, hogy meg tudjuk oldani a fiunk felügyeletét. Felhívtam az oktatási felelőst az iskolában, ahol teacher assistant vagyok, és azt mondták, ne menjek be. A tanároknak kötelező, de én külsős vagyok, fölöslegesen ülnék ott. A többi szülő miatt viszont fáj a szívem: ahol nincsen nagyszülői segítség, ott hogyan oldják meg vajon ezt a két hetet? Áprilisban csak 5 nap (!!!) iskola lesz a szünetek miatt, hogyan lehet ezt menedzselni? Elképzelni sem tudom, de komolyan. Újfent hálát adok a sorsnak, hogy úgy döntöttünk, nem állok vissza a mókuskerékbe dolgozni, amíg Pablo elég nagy nem lesz.

Hosszú két hét lesz, az biztos, főleg úgy, hogy jövőhéten Mikel üzleti útra Portugáliába utazik néhány napra. Nem tudom, mikor lesz magamra időm, de ez legyen a legnagyobb bajom.

Vitoriában nincs pánik. Megy minden a megszokott ritmus szerint, csak annyi a különbség, hogy fogalmunk sincs, mi lesz. Félve olvasom a Lombardiáról szóló híreket, nem tudom, mit várjunk, nem tudom, hogyan és egyáltalán mire készüljünk. Ez egy kicsit nyugtalanít, de igyekszem higgadt maradni. Ez a legjobb, amit tehetek, akármennyire nehéz is. 

Hiszem, hogy az egyik legjobb helyen vagyunk a járvány átvészeléséhez: a baszk egészségügy világszínvonalú, ha itt nem tudják megfelelően kezelni, akkor sehol. Nem lesz baj. Nem lesz baj. Nem lesz baj. 

Update: Mikel soha nem beteg, tegnap óta folyik az orra, köhögcsél és hőemelkedése is van. Felhívta az ügyletet, azt mondták, hogy ha felmegy a láza és rosszabbodik az állapota, azonnal menjen be, de egyébként ne aggódjon, influenzaszezon van, ráadásul az időjárás sem kedvez a megfázásoknak: egyik nap 5 fok, másiknak nap 15 van. 

Nem lesz baj. Nem lesz baj. Nem lesz baj.

Update 2: Madrid tartományban is bezártak minden oktatási intézményt. 

Nem lesz baj. Nem lesz baj. Nem lesz baj.