JustMom

Anya vagyok. Otthon vagyok.

20 tény rólam

2019. július 02. 22:52 - Evi Hernaez

A nyaralás után tele vagyok energiával és ötletekkel. Vagyis inkább ötletekkel, az energia alvás hiányában kicsit foghíjas. Igyekszem néhány kiemelt dologra fókuszálni, nem pedig mindenre egyszerre. Az egyik ezek közül a blogom. Nagy lelkesen indultam, és az is vagyok ám, csak valahogy huszadik helyre csúszik a  fontossági sorrendben, hiszen ez nekem valójában örömírás, hobbi. 

Véletlenül botlottam bele Varga-Czakó Adrienn blogger kihívásába, amiben harminc napon keresztül minden nap írni kell egy-egy témáról. Részt veszek benne, mert szeretnék tanulni, és mert biztosan segít rendszert vinni a blogolásomba. 

A mai téma tehát: 20 tény magamról azoknak, akik még nem tudják, ki vagyok. Igyekszem újat is mondani a hűséges olvasóimnak, hogy ne untassalak benneteket:).

1. Spanyolországban élek. Itt olvashatjátok a történetemet. Imádom az életemet, és egyetlen pillanatig sem bánom, hogy ide sodort a sors. 

2. Van kettő tetoválásom, a bal alkaromon Pablo, az embergyerekem neve, a jobb csuklómon pedig Marvel, a kutyagyerekem neve. Tervezek még hármat, idén valószínűleg készen is lesznek.

3. 25 hónapja nem alszom. A kisfiam nagyon rossz alvó. De nagyon cuki egyébként, szóval elnézem neki. 

4. Pablo lombikbaba, majdnem 5 évet vártunk rá.

5. Békés megyében nőttem fel, de Szeged a második otthonommá vált az egyetem alatt.

img_20190701_233049_181.jpg

6. Kommunikáció szakos bölcsész és tanár vagyok, nyomtatott sajtó szakiránnyal. Diplomám nincsen, hiányzott egy nyelvvizsga. Azóta már van két felsőfokú is, de a bürokrácia útvesztői miatt eddig úgy alakult, hogy nem kértem ki.

7. Nem vagyok spanyol állampolgár, bár mindenki azt hiszi, hogy házasságkötéssel automatikusan jár. Nem így van, külön kell igényelni, én meg lusta vagyok a papírozáshoz. Bár lassan rászánom magam, büszkén leszek spanyol is.

8. Pablo előtt angolt tanítottam Spanyolországban. 

9. Másfél évig a Délmagyarország napilap pr-és marketingasszisztense voltam. Imádtam ott dolgozni.

10. Van egy bátyám és egy öcsém. A bátyám abban a házban él a családjával, ahol felnőttünk. Az öcsikém pedig Debrecenben egyetemista. Nagyon büszke vagyok rájuk.


img_20190620_172500_866.jpg

11. Mindig nagyon vidékinek érzem magam, ha Budapesten járok. Butaság, tudom, de valahogy ezt hozza ki belőlem.

12. Sokat utazunk, bár Pabloval kicsit átalakultak az utazási szokásaink. 

13. Nincsen kedvenc ételem. Imádok enni, a mediterrán gasztronómia áll hozzám a legközelebb: saláták, halak, steakek...Mindegy, csak finom legyen.

14. Szeretek egy-egy finom sör, egy jó pohár bor vagy egy gin-tonik társaságában lazítani. De mindent a maga idejében. (Ami nem most van, mert a szoptatás mellett nem merek duhajkodni.)

15. Nem vagyok édesszájú, az állandó diéta miatt alig eszek édességet. De nem is hiányzik.

img_20190614_160512_142.jpg

16. Kevés barátom van, az évek során lemorzsolódtak. De a 4 legjobb barátnőmért tűzbe mennék. 

17. A szívem mélyén mindig vidéki alföldi lány maradok, bárhol legyek is a világban. Szeretem a hegyeket és a tengerpartot, de a végtelen pusztánál számomra nincs megnyugtatóbb látvány.

18. Imádok vezetni, 15 éve van jogosítványom. Spanyolországban még mindig nem honosíttattam a jogsimat, pedig napi szinten vezetek. De el ne mondjátok senkinek:)!

19. Van, hogy három nyelven álmodok. A magyar és a spanyol dominál, de néha angolul is becsúszik egy-két mondat.

20. Maratonfutó leszek. Hogy mikor, még nem tudom, egyenlőre 10km a max. távom. De a fiamnak példa akarok lenni, ezért komolyan veszem, és edzek. 

img_20190629_214601_2689_edited.jpg

Tudnám még a végtelenségig sorolni, extrovertált ember lévén nincs gondom azzal, hogy megnyíljak. Furcsa néha ennyire kitárulkozni, de nekem az írás egyfajta önismereti terápia. 

Holnap jövök a következő feladattal, remélem, az is tetszeni fog.

 

JustMom Évi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://justmom.blog.hu/api/trackback/id/tr2114922340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.