JustMom

Anya vagyok. Otthon vagyok.

Heti összefoglaló, avagy mégiscsak lett énidő

2019. február 11. 12:39 - Evi Hernaez

A múlthét nem úgy indult, ahogyan szerettem volna. Ebben a bejegyzésben írtam, hogy Pablo beteg volt, nem vittem bölcsibe, ergo nem volt időm magamra. Nehezek az ilyen hetek, de tanulok is belőlük: amikor van lehetőség, ki kell használni. Bármire, esetemben a sportra:)
Csütörtökön a tanítványom lemondta a dupla angol órát (tényleg, a munkámról nem is meséltem még, na majd nemsokára), így újraterveztem: Pablot már futószerkóban vittem bölcsibe, gyorsan hazahoztam Marvelt, és indultam is. Baromi jól esett, nagyot futottam (magamhoz képest),új útvonalon. 7,5km-nél pont a házunk mellett jártam, azt mondtam, oké, elég lesz, még ezer dolgom van. Ezt másnap már bántam, mert a pénteki futásom nyögvenyelős 5,5km lett, többet kellett volna akkor tolni, amikor igazán örömfutottam. Na de ebből is tanultam. Aztán lenyomtam a magamra szabott intenset porgit meg a hasizmozást. 11-kor már remegett a lábam, nem picit fáradtam el, de annyira jól esett az a csütörtöki edzés! Úgy felpörögtem tőle, hogy hirtelen felindulásból befestettem a hajam és amíg a festék tette a dolgát, megfürdettem Marvelt, ideje volt már, szegénykémnek csúnya volt a szőre. Aztán ugye mentem Pabloért, a délután az övé volt, óriásit sétáltunk a tavaszi időben, engem is feltöltött teljesen. Annyira cuki ez a kiskrapek ahogy fedezi fel a világot!

img_20190208_181212_1_edited.jpg


Pénteken is edzettem délelőtt, rövidebb futás és a hasizmozás fért bele, utána írtam meg főztem. Pénteken délután Mikel dolgozott, így megismételtük az előző délutáni progit, sétálni vittük Marvelt, és két órát voltunk a parkban.


Imádok kint lenni Pabloval. Mivel Marvellel menni kell, ha esik, ha fúj, szerintem amióta megszületett, nem volt olyan nap, hogy ne lett volna levegőn Pablo. Én kisvárosi lyány vagyok, a gyerekkoromat az utcán töltöttem. A nagy Honvéd utcai bújócskázások, a téli árkokban jégen csúszkálások, a biciklizések, de sokszor eszembe jutnak...Nem tudok olyan varázslatos gyermekkort biztosítani Pablonak, amilyen nekem volt ott, abban a kis utcában, de szeretném, ha a kinti levegő, a természet, a kinti játék neki is fontos lenne. Ezért megyünk folyamatosan. És mert fontosnak tartom, hogy ne otthon üljön a szobában egy halom játék között, vagy a tévét bámulva. Ismeritek az Egyszerűbb gyermekkor című könyvet? Kisgyermekeseknek alapmű, szívből ajánlom. Segít lelassulni, segít rendet és ritmust vinni az életbe, és nagyon jól bemutatja, hogy mennyire nem a mennyiség a fontos. Nem szabad túlstimulálni a gyerekeket, nem kell ezer dologgal elárasztani őket.
Már régóta terveztem, hogy megcsináljuk Pablonak a nappaliban a kis nyugiszigetét, nagyjából Montessori elven. Persze nem teljesen sikerült kivitelezni, de szombaton átrendeztük a kis sarkot, ahová az ő birodalmat szántam (kétszintes a házunk, a hálószobák fent vannak, nem opció, hogy ott legyen a játszósarok). Nagyon jó lett, neki is tetszett, édesen huppant be a minifoteljébe.

Huh, mennyire elkalandoztam, bocsika. De az ő kiegyensúlyozottsága az enyémmel szorosan összefügg, és engem teljesen felvillanyozott, hogy sikerült végre megcsinálni egy rég tervezett feladatot. Legalább a annyira feltöltött, mint a csütörtöki edzés.

Tegnap délelőtt a közös reggeli után a fiúk elvonultak játszani, én pedig futni mentem Marvellel. Egyemmeg, öregszik, régebben jobban bírta az iramot. Szeret velem jönni, de lehet, hogy nem szabad erőltetnem. Édes kis hűséges futótársam, azért rajta is látszik az idő múlása.

img_20190210_104451_edited.jpg
A futás után hasizmoztam, nem mentem le a pincébe, ahogy szoktam. Azért voltam bátor, mert Mikel ott volt, gondoltam, Pablo majd békénhagy. Hát nem, még mindig nehéz felülést csinálni ekkora gyerekkel. Az oldalplanknál meg szépen nőiesen összecsuklottam alatta.
Miközben röhögött...


img_20190210_112933_edited.jpg
No de akkor az összegzés, amiért meg akartam írni ezt a végül jó kuszára sikerült bejegyzést:
Megmondom őszintén, nem mértem centiket. Lusta disznó vagyok, ha méretkőzésről van szó, nem szeretem a számokat.
DE: majdnem két hete kezdtem az Anyatest Projekt Hasizom programját. Már most látom, hogy nem csak négy hétig fogom csinálni (amit amúgy simán lehet, mivel örökre enyém a videó, nem tűnik el a progi befejezése után), mert hihetetlenül jól esik! Érzem a törzsem, olyan belül az izmokat, hogy nem is tudtam, hogy ott vannak. Enikő, az oktató nagyon szépen rakta össze a feladatsorokat, bár az oldalplanket  úúútálom, és nem tudom, mikorra fogom tudni összekoordinálni a karomat, a csípőmet és a lábamat, de érzem, hogy működik. Meg hogy fáj. Nagyon. De az jó. Ez az olyan perverz fájdalom, amikor remeg kezed lábad, dülled a szemed, de nem állsz meg, mert tudod, látod, hogy jó neked, hihi.

És látszik rajtam. A mérleg szerint nem (ezért kellett volna centizni), de Mikel is mondja, a tükörben is látom, és a két hónapja vette extra rámcuppanós farmer sem cuppan  annyira. Főleg derékban. A haskörfogatomon látszik a legjobban. A babahájam (haha, szó szerint, mert a terhesség után maradt) már kis cukika, nem olyan szétterülősen plötty. Tónusosabb, egyenletesebb.

Szóval na, rossz hétnek tűnt, de végül sikerült háromszor edzenem, plusz sokat sétálni Pabloval, meg töltődni a jóidőben. Nem panaszkodhatok tehát, volt énidőm.
Remélem, ezen a héten sikerül ötször edzeni és minimum háromszor futni. Jól esik. Látom a testemen a változást, de  a legjobb az a tudat, hogy teszek az egészégemért, azért, hogy jó példa legyek a pici fiamnak. Ő az igazi motivációm. Meg ti, mert ciki, ha nem csinálom végig:)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://justmom.blog.hu/api/trackback/id/tr414620140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.