JustMom

Anya vagyok. Otthon vagyok.

Amikor nincs énidő

2019. február 06. 22:14 - Evi Hernaez

Óriási közhely, hogy amikor anya leszel, minden megváltozik. Viszont pont attól közhely, hogy nagyon nagy igazság rejtőzik mögötte. Mint minden anyucin, rajtam is sokat formált az anyaság. Teljesen átrendeződött az értékrendem, más dolgok lettek fontosak, ám ami talán a legjobban meglepett az az, hogy mennyivel megengedőbb és megértőbb lettem saját magammal szemben.

Futás, torna, tanítás, írás. Ezek töltik ki az énidőmet, azt a napi három- négy órát, amikor Pablo a bölcsiben bulizik.

img_20190205_115129_1_edited.jpg

(Ja, igen, ezt gyorsan elmondom: megkaptuk a félévi értékelését, azt írják  a nevelőnénik, hogy aranyos kisfiú, nyitott mindenre, szívesen játszik a társaival, lelkesen részt vesz az összes foglalkozáson. Az elvárt ideig le is kötik őt, rajzol, fest, érdekli minden, ami alkotás. Önálló, viszont nagyon bújós, ha bármi nem oké, megy ölelést kérni. Na most ez kívülről tűnhet úgy, hogy egy kis anyámasszonykatonája, viszont én erre vagyok a legbüszkébb: a kisfiamnak igénye van a testi kontaktusra, az ölelésre, az odafigyelésre, és nem fél kifejezni a szükségleteit. Annyira örülök neki! Ezek szerint csak jól csinálom, vagy mi:))

Viszont van olyan időszak, amikor napokig nincs énidő. Vagy ha van is, akkorra már hulladék vagyok agyilag, és az egyetlen dolog, amire energiám van, az leülni vacsorázni, közben bámulni valamilyen sorozatot, utána pedig olvasni, amíg el nem alszok kb. két perc után.
Ez hét is ilyen. Szombat este Pablo elkezdett köhögni, vasárnap egész éjjel ültem a kis tündérkémmel az ölemben, mert annyira elviselhetetlenül gyötörte a köhögés, ha vízszintesbe került, hogy nem volt más megoldás.
Hétfőn természetesen nem vittem bölcsibe. Délutánra már megérkezett a takony is, a köhögés viszont szerencsére felszakadozott. Jókedvű, cuki, huncut, viszont kedden és ma sem vittem gyerekek közé. Meg vagyok győződve arról, hogy az anyatejnek köszönhető az, hogy komoly betegséget még nem nyelt be, néhány megfázáson és kötőhártya gyulladáson kívül eddig még megúsztuk. Viszont a köhögés és  a nátha az állandó vendég, és próbálnám minél egészségesebben vinni a bölcsibe, hogy ne jöjjön újabb és újabb adag. Még nem döntöttem el, hogy a maradék két napon vigyem-e.


img_20190204_154214_1_edited.jpg

Pablo hála istennek nem többemberes baba. Megvannak a kiborulásai, mint minden két év körüli kis emberkének, de egyébként az alváson kívül más panaszom nem lehet rá. Eljátszik mellettem a konyhában, hagyja, hogy kiteregessek, segít is mindenben, aranyosan kergeti Marvelt, amíg főzök. Viszont mivel tévét nem kapcsolok neki, folyamatosan szóval tartjuk egymást. Plusz igyekszem mindenhová gyalog menni, sok kilométert gyaloglunk egy-egy ilyen napon. Ugye a kutyussal sétálni megyünk, meg vásárolni is kell, és jól elfáradok a nap végére. Ha nem házimunkát végzek, akkor vele foglalkozom, nem ülök le a laptoppal az ölemben dolgozni, nem tartok órát, nem csinálok semmi olyat, amiben ő ne lenne jelen.

No, hát így nincs énidőm.

Napok óta nem tudtam tornázni. A csini fitt instagram anyukák szoktak azzal a mondattal dobálózni, hogy igenis gyerek mellett is lehet magunkra figyelni, igenis lehet velük/ mellettük tornázni. Aki ezt mondja, annak szívesen kölcsönadom az én 17,5 kilós kis matricámat, hogy hajrá: Pabloval egyszerűen lehetetlen. Vagy csak én vagyok puhány, de képtelen vagyok felüléseket csinálni úgy, hogy rámmászik, ugrál rajtam, vagy gugolni úgy, hogy csimpaszkodik a combomon, vagy fekvőtámaszozni úgy, hogy a hátamon támaszkodik. Egy egyszerű plank közben alám mászik úgy, hogy az arcom alatt legyen az arca, és puszilgat közben. Megzabálom, de neki ez játék, én így nem tudok koncentrálni, sem normálisan kivitelezni a feladatokat. 17,5 kiló, ugráló plusszal egyszerűen képtelen vagyok rá. Mikel este fél nyolckor ér haza, akkor már sokszor a kádban vagyunk, altatás következik (természetesen csakis velem), és amikor este 9 körül lecsoszogok a konyhába, mosott kaka vagyok. Azt ugye hozzáteszem, éjszaka nem pihenek felhőtlenül, a 4-5 ébredés már jónak- és sajnos ritkának- számít.


img_20190206_135344_edited.jpg

Viszont elengedtem a stresszelést. Oké, igényem lenne egy szabad délelőttre, amikor felnőtt aggyal gondolkodhatok felnőtt dolgokról, de most ez van, nem cseszek ki mégjobban magammal azzal, hogy idegeskedek, hogy nem jut idő tornázni. Az étkezésekre nagyon odafigyelek, viszont ha nem fér bele a torna, akkor nem fér bele, és kész. Pablo előtt az ilyen, utolsó pillanatban felborult napok, tervek kikészítettek. Utáltam, ha valami nem a tervezettek szerint alakult, és képes voltam annyira felhergelni magam, hogy volt, hogy hagytam az egészet. Volt, hogy hosszú hetek edzését borította fel egy vírus, ami ágynak döntött, én pedig olyan rugalmatlan voltam, és annyira makacs, hogy azt mondtam: ha nem tudtam tartani magam a tervhez, akkor ennek így semmi értelme, a fene ott egye meg az egészet, abba is hagyom...

Ma már máshogy látom. Mint már sokszor elmondtam, az egészséges test egy hosszútávú meló, nem azért csinálom az Anyatest projekt hasizom programját, hogy nyárra kockás hasam legyen. Hanem mert erős hasat, törzset akarok. És nem, annak semmi értelme, hogy egy ilyen pár napos időszakban rástresszeljek, rosszul kivitelezzem a feladatokat, ha esetleg idő jut rájuk, csak azért, hogy elmondhassam, hogy megcsináltam. Vagy nem megyek el gyorsan futni 3km-t, bemelegítés nélkül, ha az egyáltalán nem esik jól, és nekem 5km körül kezdődik egy normális  futóedzés.
Nem kapokodok. Nem idegeskedek. Hanem nyugodtan újratervezek. Nem büntetem magam, nem ostorozom magam az olyan gondolatokkal, hogy na, megint találtál kifogást, te lusta dög. Nem. Lezárom, elteszem, és amikor igazán van időm, normálisan megcsinálom.

Pablo most ekkora, most van rám szüksége. És nem akarom, hogy olyan anyukája legyen, aki folyamatosan azon agyal amikor vele van, hogy mennyi minden mást szeretne még csinálni. Igyekszem teljes szívemmel és agyammal jelen lenni. És ha ehhez be kell áldozni néhány nap tornát, hát ez van. Becsülettel megcsinálom, amikor tudom,  amikor viszont nem, nem kesergek azon, hogy nem. Mert akkor semmi értelme, hogy elnapolok feladatokat azért, hogy másokat meg tudjak csinálni. Nekem legalábbis nem éri meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://justmom.blog.hu/api/trackback/id/tr2314612156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.