JustMom

Anya vagyok. Otthon vagyok.

Hogyan lettem véletlenül spanyol?

2019. január 18. 11:45 - Evi Hernaez

Ez a mai bejegyzés nem Pabloról fog szólni, most egy kicsit mesélősebb kedvemben vagyok. A blogot végülis magamról írom, és bizony volt életem a kisfiam előtt is. Van most ez a tenyearchallenge- őrület a Facebookon és az Instán. Jó látni, hogy ki mennyit változott tíz év alatt. Mennyi minden történt velem is! Ma egy kicsit nosztalgiázok:)Sokan ismeritek a történetemet, de leírom, hogy megmaradjon az utókornak is.

fb_img_1547807316037_edited_edited.jpg

Tíz évvel ezelőtt Szegeden éltem. Az egyetemen tanultam és mellette dolgoztam egy csomó helyen egyszerre. 23 éves voltam, és nem igazán tudtam, hogy mit kezdjek az életemmel. Főállásban a Délmagyarország napilapnál voltam PR-és marketingasszisztens. Imádtam azt a munkát, nagyon szerettem bejárni dolgozni, jó volt a légkör, jó volt a főnökség, igazi kis összetartó csapat alakult ki, akikkel kirándulni jártunk, SZIN-eztünk, és néha buliztunk is, bár akkor már kezdtem másra vágyni. Abban az évben lett vége egy, huszonéves szemmel nézve hosszú kapcsolatomnak, a barátokon és a munkán kívül nem sok minden kötött ahhoz a csodálatos városhoz. Nyugtalan voltam, tanulni akartam, világot látni, de közben állandóságot is akartam, valakit, akivel otthont teremthetek. Külföldi munkákat kezdtem keresgetni, leginkább a hajós munka vonzott. Tudtam, hogy kemény az élet egy tengerjárón, de azzal aztán tényleg körbeutazhatod a Földet. Javában lázas információkeresés közben voltam, amikor a Sors közbeszólt.

Dalma barátnőmmel a kollégiumban ismerkedtem meg. Lakó- majd szobatársak lettünk. Ő mindig is tudta, hogy Spanyolország a szíve vágya, kitartóan küzdött, hogy álmai országában élhessen. Erasmussal sikerült is kikerülnie, majd megismerkedett egy fiúval, és az ösztöndíj lejárta után úgy döntött, hogy kiköltözik hozzá. Vitoriában telepedtek le, a fiú családja ott élt. Ennek a fiúnak volt egy jó barátja, aki éppen kikecmergett egy hosszú kapcsolatból, ami egy jó nagy pofonnal végződött. Egy év alatt sikerült összeszednie magát, és pont akkor ismerte meg Dalmát. Egyből jóban lettek, hiszen mindketten tiszta szívű, jóindulatú emberek. Egyszer valahogy szóba jött, hogy nincs-e véletlenül Dalmának egy aranyos szingli barátnője, aki szívesen megismerkedne egy spanyol fiúval. Volt: én:). 

fb_img_1547807228961_edited.jpg

Dalmával az elején csak poénkodtunk, hiszen olyan lehetetlennek tűnt az egész, semmi realitást nem láttam a szituációban: nem is ismerem, egy szót nem beszélek spanyolul, nem fogok csak úgy felrúgni mindent...Mikel írt nekem egy bátortalan emailt, és elkezdtünk beszélgetni. Mint később kiderült, mindketten úgy voltunk vele, hogy ha mást nem, legalább gyakorlunk angolul kommunikálni.Teltek a hetek, a hónapok, mi pedig egyre jobban megismertük egymást. A megboldogult MSN-en órákat cseteltünk, mindent megbeszéltünk, kezdtünk szépen lassan egyre jobban belefolyni egymás életébe. Nem tudom, lehetséges-e Interneten keresztül beleszeretni valakibe. Nem mondanám, hogy szerelmesek lettünk, hiszen személyesen nem találkoztunk. De nagyon fontosak lettünk egymásnak. Tudtam, hogy ha nem lennénk olyan messze, egy működőképes kapcsolat lehetne a mienk.

fb_img_1547807176306_edited.jpg

Aztán úgy alakult, hogy nagy levegőt vettem, és meglátogattam. Igen, őrültségnek tűnik egy ismeretlen emberhez kimenni 2000km-re. De ott volt Dalma, ő tűzbe tette volna a kezét Mikelért. Így nem volt kockázat, hiszen ismerték egymást. Dalma tudta, hogy Mikel nem hazudik, tudta, hogy mennyire jó ember. Ha bármi baj lett volna, Dalma itt volt biztosítéknak. De nem volt semmi baj. Csodás hetet töltöttünk együtt, sírtam a reptéren visszafelé. Nem akartam visszajönni, nem akartam folytatni a megszokott életemet, a kilátástalanságot. Két hónappal később ő jött Magyarországra. Bejártuk Budapestet, voltunk Szegeden, és amiknek a legjobban örülök, hogy el tudtunk menni Szeghalomra is, így még megismerhette az Apukámat. 

Miután felszállt a gépe, nehéz lett a szívem. Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk. Hogy májusban kiköltözök. Akkor ott, a ferihegyi vonatmegállóban Anyának sírtam a telefonban...hogy nem tudom, mennyire vagyok biztos magamban. Voltam mér szerelmes előtte, de vele még nem éreztem azt a lángolást. Nem tudom, mire vártam. Iszonyatosan ijesztő volt minden. Hogy feladjam a biztos munkahelyem, itt hagyjam a családom, a barátaim, az országom, a kultúrám, az anyanyelvem. Sok álmatlan éjszaka jött ezután. Ő is megijedt, de biztos volt magában. Persze, neki "csak" egy idegent kellett befogadnia az otthonába, az életébe. Neki "csak" annyi változott, hogy már nem egyedül élt. Neki nem kellett mindent újrakezdeni. 

Nagyon nehéz volt az a pár hónap, amit az indulásomig várni kellett. Hazaköltöztem Szeghalomra, hogy nyugodtan megírjam a szakdolgozataimat, hogy elvarrjak minden szálat. Áldom a sorsot, hogy így alakult, mert még egyszer, utoljára több időt tölthettem Apával. Akkor még nem tudtuk, hogy decemberben kegyetlenül elmegy tőlünk örökre...

2010 május 23-án felszálltam a két kis bőröndömmel a repülőre, és örökre megváltozott minden.

fb_img_1547807459105_edited.jpg

Az első pár hónap tiszta nyaralás fíling volt, ismerkedtem a nyelvvel, a kultúrával, az együttéléssel. A lángolás, amire vártam, szépen lassan megérkezett, de nem olyan erővel, mint amilyenre számítottam. Lassan alakult ki, de egy olyan mély, szereteten és tiszteleten alapuló szerelem lett belőle, ami biztonságot adott. Tudtam, hogy jó helyen vagyok, hogy megtaláltam azt az embert, akivel szeretném leélni az életemet. Mikel az első perctől kezdve odaadó és hihetetlenül figyelmes volt, igyekezett mindenben segíteni, mindenben a kedvemre tenni. Tudta, hogy nagyon nehéz a totális újrakezdés, de segített. Beíratott egy intenzív spanyol nyelvtanfolyamra. Az elején nehéz volt ez a függő helyzet, és nem akartam elfogadni, de beláttam, hogy le kell nyelnem egy kicsit a büszkeségem, itt most nem az a fontos, hogy én mennyire vagyok emancipált öntudatos amazon, aki képes megteremteni magának az élethez szükséges minimum erőforrásokat. El kellett fogadnom ahhoz, hogy gyorsan beilleszkedhessek, hogy gyorsan megtaláljam a helyem. Májusban érkeztem, szeptemberben már értettem spanyolul, decemberben elkezdtem beszélni is. És kinyílt a világ. Persze ez így leírva nagyon könnyűnek tűnik, de azért ne gondoljátok, hogy minden ilyen szép és jó volt. Mikellel igen, vele minden. De kimondhatatlanul hiányzott a családom, a barátnőimet naponta hívogattam, állandóan leveleket írtam. És tanultam orrba- szájba, mert januárban államvizsgáznom kellett. 

Decemberben egy hideg reggelen jött Anyukám telefonja, amit soha nem fogok elfelejteni. Nem tudom, milyen nyelven magyaráztam el Mikelnek, nem emlékszem, mennyit fizettem a repülőjegyért, de délben már gépen ültem hazafelé. Szakadt a hó aznap, nehezen jutottunk haza Szeghalomra. A drága unokatesóim jöttek értem, és fordultak is vissza még aznap éjszaka. Örökké hálás leszek nekik. Kegyetlen hideg karácsony volt, soha nem fogom elfelejteni azokat a heteket. Januárban Szeghalomról mentem Szegedre államvizsgázni, és már diplomás emberként jöttem vissza Mikelhez. 


fb_img_1547807237934_edited.jpg

Ott kezdődött az igazi közös életünk. A sors kegyetlenül elvágott egy szálat és könyörtelenül nyitotta fel a szemem, hogy élni kell. Hogy ki kell élvezni minden percet, hiszen amikor már késő, akkor hiába kesergünk. Apa 55 éves volt, fájdalmasan fiatal. A halála rádöbbentett, hogy ott az új élet a lábaim előtt, nyitva az ajtó, és csak rajtam múlik, hogy be merek-e lépni.

Mertem. És soha, egyetlen pillanatra nem bántam meg. Mikel az életem szerelme, a férfi, akivel meg fogok öregedni, akivel hosszú és nehéz utat jártunk végig, hogy Pablo megérkezzen hozzánk. Sokszor éreztem kívülállónak magam, de ma már magabiztosan használom a spanyol nyelvet, több helyen is dolgoztam, ahol megálltam a helyem, és tiszta szívből tudom azt mondani, hogy megtaláltam az utam. Otthon vagyok. Spanyolországban. 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://justmom.blog.hu/api/trackback/id/tr3214570264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.